Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Valaki tud erre ésszerű...

Valaki tud erre ésszerű magyarázatot adni?

Figyelt kérdés
Kijelentett tény, hogy a Covid-19 elleni vakcinák kb. fél évig védenek. A Modernáról most jelent meg nemrég ez a hír, maga a gyártó közölte, a Pfizerrel kapcsolatban is ezt lehet olvasni, gondolom, hogy az összes többi is ennyi ideig véd kb. a súlyos szövődmények ellen (elvileg). Na most én voltam kórházban a vírus miatt, ahol az adjunktus úr elmondta, hogy fél év az az idő, amíg valamennyire védett vagyok, ugyanis a betegség miatt megjelentek a szervezetemben az antitestek, ezt igazolták vérvétellel. Mondta is, hogy fél év után érdemes beoltatni magam (mások egyébként 3 hónapot mondanak, szóval ebben sincs egyetértés). Felmerült bennem a kérdés, hogy akkor én miben különbözök azoktól, akik beoltották magukat? Miért kell különbséget tenni oltott, és betegségen átesett emberek között, ha ugyanannyi ideig védettek? Azt látom, tapasztalom, hogy teljes a káosz ezzel az egésszel kapcsolatban. Tehát annyira új dolog ez a Covid-19, hogy az orvosok is csak találgatnak.

2021. ápr. 14. 10:59
 1/9 A kérdező kommentje:
Sőt, láttam képeket, ahol beoltottnak adott igazolványokon 3 hónap szerepel, mint védettségi idő.
2021. ápr. 14. 11:03
 2/9 anonim ***** válasza:
Az semmi. Ha valaki 1 éve volt beteg és most csináltat tesztet, akkor kap még 4 hónapot pluszban. Amúgy az oltás nem fél évig véd és annál az igazolvány esetében sincs lejárata.
2021. ápr. 14. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Úgy írják, hogy pontosítsak, hogy legalább 6 hónapig ad védettséget. De a legfeljebbet nem tudják. Lehet, hogy 7 hónap? 9?
2021. ápr. 14. 22:02
 4/9 anonim ***** válasza:
Ezért nincs lejárata. Ugyan honnan tudnák jelenleg, hogy mennyit ad?
2021. ápr. 14. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:
De amúgy is teljesen logikátlan az egész. Nincs lejárati ideje a kártyának, ha beoltottak? Egy, az oltás általi védettségnek van lejárati ideje (mint az influenzánál is, ezért kell minden évben újra oltani), kettő, attól még terjesztik a beoltottak a vírust, csak ők maguk nem betegednek meg súlyosan elvileg.
2021. ápr. 14. 22:11
 6/9 A kérdező kommentje:
Ez pedig egy cikkből van: "Izraelben a lakosság 27 százalékát beoltották, azonban az oltottak 5,7 százaléka meghalt a Covid következtében, hiába kapták meg Pfizer-vakcina mindkét adagját. Ez hogy történhetett? A virológus szerint nem ment át eléggé a köztudatba, hogy az oltások populációs szinten hatnak, és a klinikai kísérleti adatok nem azt mutatják, hogy egyénileg mi fog történni, hanem általános képet adnak, és a védettség valóban nem 100 százalékos. Vagyis: attól, hogy valakit beoltanak, az nem garantálja azt, hogy nem lehet súlyos vagy halálos kimenetele a koronavírus fertőzésnek. Az sem tisztázott még, hogy a különböző variánsokkal szemben hogyan hatnak a vakcinák. A dél-afrikai variánsra például az AstraZeneca vakcinája a Dél-afrikai Köztársaságban nem hatott, de ez nem univerzális érvényű, mert egyáltalán nem mindegy, hogy hol, milyen populációban alkalmaznak egy oltóanyagot."
2021. ápr. 14. 22:17
 7/9 everlight ***** válasza:
azt jelenti hogy semmi haszna egy oltásnak sem
2021. ápr. 17. 09:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Azt jelenti hogy kikísérletezik mennyire hatékonyak a csodàs oltàsok.Ki fog derülni majd egyszer a tàvoli jövőben
2021. ápr. 17. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Ez is a Fidesz baromsága, nem csoda, hogy Magyarországon hullanak az emberek, mint a legyek.
2021. nov. 19. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!