Hogyan engedjem el a stresszt?

Hasonló eseteim voltak többször nekem is. Mai napig előfordul. Túlzottan izgulós vagyok. Én is igyekszem tenni ellene a következőkkel: pl. Voltam pszichológusnál és ő azt kérdezte, ismerek stresszes sportolót? :)) - nem is ismerek egy sportolót se :))) de megpróbáltam a technikát, eljártam szaladni és edzeni. Kifárasztottam magam fizikailag és nem volt energiám stresszelni..de azért nem voltam mindig ilyen fegyelmezett, hogy eljárjak edzeni..hiába, hogy bevált, otthon siránkozni könnyebb volt. Szedtem Magnéziumot, B6, B12-t, hosszútávon ez se rossz, de nem az igazi. Meditálni is próbáltam, de csak a vezetett meditáció működött. Az egyénihez türelmetlen és lusta voltam...

Aztán elgondoltam, miért nem mennek a dolgaim. Bőgtem egy nagyot, mert igazából vannak eszközeim, de én is kellek hozzá, hogy jó legyen minden.

Nekem segített a pszichológus, s emellett a fegyelem, hogy önmagamtól elvárjak bizonyos dolgokat és teljesítsem is azokaz. Nem azt, hogy "jaj te idióta, hát ne stresszelj", hanem pl, hogy ne, 20 perc szaladás, de azt rendesen.

Mindenkinek más módszer válik be. Számomra jó volt tudni, hogy nem vagyok egyedül. Sokan vagyunk így. Nekem kellett egy ember, aki ilyen teren szemelyesen foglalkozik velem, de ő is elmondta, hogy ő is csak egy eszköz. Én vagyok a kulcs. Úgy hiszem, egy ilyen kis válasszal nem föltétlen tudok segíteni, hisz nem ismerem a történeted, és mindenkinek különböző, ahogy a hozzáállása is. Ez is érdekes, pl hogy a gondolataink hozzák létre az érzelmeinket. A stresszt is. Ezt is lehet módosítani, ami persze nem könnyű, de nem lehetetlen. Bíztatni tudlak, hogy esetleg keress fel egy szakembert, vagy valakit, aki érdek/rossz szándék nélkül meghallgat. Ha úgy van írd le. Ismerd a félelmeidet. Tudd, hogy mivel van dolgod és szállj velük szembe.

Van akiknek a vallás is segít. Persze különbözőek vagyunk.

Sok lehetőséged van, de a kulcs te magad vagy! És sose add fel!

Gratulálok, bármit is érték el, hiszen ha te büszke vagy rá, már érdemes dolog lehet!

Amikor ilyen nagy nehézségeim vannak, sokszor csak azon vagyok, hogy részemről a maximumot megtegyem, amit emberileg lehet, de tovább már nem az én dolgom. Az elfogadás nekem is nehezen megy, de hidd el, mind így vagyunk csak különböző periódusainkban. Én lányként sokszor fel kell ismernem, hogy hol a határ a hiszti és a levezetős sírás közt, mert amikor semmi nem jön össze, akkor bizony "eltörik a mécses", de van még egy dolog, ami szerintem fontos: Semmi sem tart örökké. Az a rossz fázis sem, amiben most vagy. Sajnos a jó sem örök(szerintem). Nem hiba, ha nem tudsz mindig hálásnak lenni. Az határoz meg(szerintem), ahogyan viszonyulsz ezekhez az élethelyzetekhez. Minél komolyabb dolgokat teszel, annál több lehet a gubanc. Benned áll, hogy tanulsz meg ezekhez minden héten/hónapban/évben kicsit okosabban vagy erősebben viszonyulni.

Minden rendben van veled, csak azért történik épp, mert ember vagy és élsz. :)