Házi módszerekkel hogyan lehet levinni a lázat?
Ecetes víz még gyorsabban húzza a lázat, mint a hideg víz.
Azt is hallottam, nagyszüleimtől, hogy krunplit kötöttek a lázas gyerek talpára, ezt viszont nem tudom mennyire működik
Szobahőmérsékletű vizes ruha indikált nagyon magas láz esetén. Olyankor a combodra, a homlokodra, a felkarodra és a tested köré is csavarhatsz egyet.
Emellett lázcsillapító (metamizol nátrium a legjobb de az ibuprofen sem rossz bár előbbi erősebb szerintem).
Nem szabad hideg zuhany alá menni. Langyos zuhany jó, amit egyébként hidegnek fogsz érezni. Az egész testet betekerni szinte kínzás. Jobb és kellemesebb is a borogatás egy ruha zsebkendővel. Azt teheted arcra, homlokra és a testrészekre is. De nem kell rajta hagyni, csak 1-2 perc, amíg érzed, hogy átmelegszik. Aztán lehet újra vizezni és áttenni máshova.
Fekvés, pihenés, semmi megerőltetés, semmi munka, sok tea.
#4 Lehet nem kellemes de hasznos.
Én is onnan tudom, hogy egész testet be kell csavarni, hogy az egyik főápoló mondta az egyetemen, hogy így csinálják kórházban is.
5: Egyáltalán nem hasznos. Mint ahogy a hideg zuhany sem.
Lehet borogatni, meg jó a hűtőfürdő is, de nem mindegy, hogy hogyan.
Hacsak nincs rosszul a lázas beteg (fejfájás, durva hidegrázás, gyerek esetén láthatóan nyűgös, sír, dobálja magát stb.) akkor nem ajánlott csillapítani a lázat, hiszen az a szervezeted egyik legfőbb fegyvere a kórokozók ellen.
Ha lázcsillapítás szükséges, akkor felesleges hideg vízzel (zuhany, priznic stb.) kínozni a beteget, rengeteg féle vény nélkül kapható gyógyszer van.
Egyéb módszer esetleg a langyos (nem hideg!) vizes törölközővel a homlok, arc, nyak áttörlése, csuklóra, bokára tekerni pár másodpercre (utána szárazzal megtörölni) vagy nagyon végső esetben hűtőfürdő, de azt úgy kell csinálni, hogy kellemes langyos-meleg vízbe teszik a gyereket és nagyon (!!!) lassan hűtik, csak pár fokkal hűvösebbre mint a láz.
Ha az 5ös válaszom lepontoztátok legalább akkor pontozzátok már le a 3ast is mert ez így elég csúnyán fest, hogy a 3as kommentnél felpontoztátok 100ra, hogy be lehet csavarni az egész testet míg az 5ösnél meg le nullára ráadásul a százalékokból nézve ugyanazok a felhasználók🤷
Bizonytalanságba sodorjátok szegény kérdezőt.
Egyébként meg már én is próbáltam és nagyon is hasznos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!