Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Milyen betegsége lehet a...

Milyen betegsége lehet a lányomnak?

Figyelt kérdés
Mostanság egyáltalán nincs jól. Sápadt, gyakori nála a hányinger, szédül, folyton el van fáradva,lehangolt és alig eszik valamit. Előfordul olyan is, hogy 2 napig egy almát eszik, próbálom beletuszkolni az ételt, de nem sikerül, alig szól valamit, pedig nagy beszédes. A minap már kiborult, sírva kiabálta, hogy ha tudna, higyjem el, enne. Súlyzós edzéseket végez 2 éve, viszonylag sokat szokott enni, hiszen megerőltető a súlyokat emelni. 1 hete felhagyott vele, mert nincs ereje hozzá, talán ez az, ami leginkább bántja, mert nagyon szereti. Van, hogy fél óráig csak bambul. A párjával is szakított, akibe régóta nagyon szerelmes (volt?), fél évet sem voltak együtt. Beszéltem vele is, azt mondta a lányom neki, hogy szabadságra van szüksége, semmi ideje/kedve egy komoly kapcsolathoz. Sok kivizsgálásra elvittem, mindegyik eredménye jó lett. Ekkor egészen biztos lettem benne, hogy lelki problémája van, ezért elvittem egyik távoli rokonunkhoz, aki pszichológus, de nem nyílt meg neki. Viszont ma összeesett, eszméleténél volt, de nem tudott megállni a lábán. Szintén rohantam vele az orvoshoz, aki azt mondta, hogy talán egy kicsit megterhelte magát, 2 napot pihen és minden oké lesz. Ehhez nem fűzök semmit, mert törlik a kérdésemet, ha kibukik ami bennem van.(régóta csak pihen) rengetegszer beszéltem a lányommal már, mindenféleképpen, hogy történt-e valami vele, vagy bármi, de azt mondta, hogy semmi, ő sem tudja mi ez az egész. Elvittem nyaralni, a barátnőjét is elhívtam, akivel olyanok, mint a testvérek, első napon a lányom már haza akart jönni. Kifogytam az ötletekből! A fél világhálót végigolvastam, hogy mire jellemzőek ezek a tünetek. Esetleg valakinek nincs tippje vagy bármi amivel tudna segíteni? Nagyra értékelném! Ha ez számít 20 éves.
2016. ápr. 6. 22:29
 1/8 anonim ***** válasza:
furcsa, hogy kihagytad, hogy mivel foglalkozik? tanul? dolgozik? lehet hogy ott érte valami?
2016. ápr. 6. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Candida is okozhat ilyen tüneteket.
2016. ápr. 6. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
Már dolgozik, az apjának a motoros boltjában, azért hagytam ki, mert az apja nem engedi dolgozni, ritkán be szokott menni,mert jól érzi ott magát, de a kormány mögé is nehezére esik beülni, hogy elmenjen a boltig.
2016. ápr. 6. 22:52
 4/8 A kérdező kommentje:
A másodiknak nagyon köszönöm!
2016. ápr. 6. 22:58
 5/8 anonim ***** válasza:
Túldramatizálod engedd el a lányod hidd el nincs leépüléás .. úgybeszélsz róla mintha 801 éves demens lenne...
2016. ápr. 6. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:

1. Én látom.

2. Ő az aki keresi a társaságomat. Eleve nem is velünk él, csak haza akart jönni.

2016. ápr. 6. 23:16
 7/8 anonim ***** válasza:
Gyanús, hogy drog...van most egy "olcsó" idegméreg, aminek epilepsziás ájulásos tünetei vannak.. óvatosan járd körül ezt - kivel lakik, kikkel találkozik, cigarettázik? (abba keverik bele)
2016. ápr. 6. 23:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim válasza:
Ha alig eszik, akkor nem csoda ha osszeesik. Talan fogyokurazik ennyire? Szerelmi banat? Elment a kedve az elettol? 20 eves koromban szerelmi banat miatt en is lefogytam 44 kg-ra, en sem ettem sokat. Aztan visszajott az eletkedvem.
2016. ápr. 10. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!