Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Megfázás, vagy valami komolyabb?

Megfázás, vagy valami komolyabb?

Figyelt kérdés
2004-ben atipusos tüdőgyulladásom zajlott jobb oldalon a lapockám alatt, melyből a leletek alapján egy diónyi nagyságú folt látszódik a röntgenen. Ezidáig tünetmentes voltam. Úgy 1 hónappal ezelőtt többször is arra ébredtem reggelente, hogy a mellkasomnál enyhe nyomást érzek, ami rövid időn belül elmúlt. (Kemény az ágyam, gondoltam az nyomhatta meg egy kicsit a mellkasomat). A tüdőgyulladás kiújulása miatti félelmemben mindig túlöltözködtem, és többször előfordult, hogy leizzadtam napközben és este is emiatt most a télen,viszont a munkahelyemen is előfordult, hogy szellőztettünk és egy nap többször is kinyitottuk az ablakot, sajnos a huzat mindig engem ért, ilyenkor igyekeztem pár perc szünetet tartani, és kimenni az irodából. Úgy kb. 3 hete - ahogy közeledett a tavasz - gyakran órákig is nyitva volt az ablak, és sajnos nem mindig volt hatásos, ha szóltam, hogy csukják be. Két hete vasárnap a párom az ágyon próbált tanítani cselgáncs fogásokra, és az egyik ilyen fogás, ha keresztbe fekszik az egyik ember a másik mellkasán úgy, hogy támaszkodik a könyökén és a térdén, de közben enyhe nyomást gyakorol rá. Ezt már többször alkalmazta, soha nem okozott problémát, ilyenkor a hátát ütögetve kell jelezni, ha nem bírja tovább és hagyja abba a másik. (Én kb. 58 kg vagyok, nő, a párom kb. a duplája, erős csontozatú, korábban versenyszerűen cselgáncsozott). Miután jeleztem neki és felkeletem kb. 1 óra elteltével elkezdett nyomni elől a mellkasom és nem múlt el a tünet aznap. Másnap elmentem az ügyeletre, ahol készítettek egy mellkasröntgent, ami nem mutatott ki sem törést, sem repedést, viszont a korábbi tüdőgyulladás helyét intenzívebb mértékűnek találta. Enyhe mellkasi fájdalmon kívül komolyabb fájdalmat nem éreztem. Két nap múlva elmentem a háziorvosomhoz, mert néha nyilallgatott, szúrt és feszített a mellkasomnál, alul a bordáknál, oldalt és hátul is, és hőemelkedésem volt. Ő Fromilid Uno-t írt fel, amitől javult az állapotom, azonban 4 szem szedése után abba kellett hagynom, mert egyik reggelre elkezdett erősen fájni a vesém. Urológussal konzultálva elkezdtem szedni az 1000 mg-os Aktil Duot. Azóta folyamatosan feszít, szúrkál a hátamban, hol a korábbi tüdőgyulladásnál, hol a bordáknál alul, hol hátul összevissza, illetve ma reggeltől már mintha kést vágnának bele a hátamba úgy belehasít egy-egy pillanatra, pontosabban ilyenkor olyan, mintha letapadna valami. Készítettem egy másik röntgent a tüdőgondozóban, az orvos szerint nincs sem tüdő-, sem mellhártya gyulladásom, csak egy kis genny érinti a tüdőmet. Visszamentem a háziorvosomhoz is, ő is csak enyhe zörejt hall, Advil Ultrat írt fel, hogy szedjem naponta kétszer. Ma elfogyott az antibiotikum, és egyre erősebben érzem, mintha feszítene az egész hátam és tompa nyomást a szegycsontnál, valamint a lenti bordáknál, illetve ezt a letapadás szerű érzést. Kérdésem a következő: érhetett-e olyan trauma, ami esetleg komolyabb problémát, pl. légmellet okoz, ill. a tüneteim utalhatnak-e légmellre? Ha igen, akkor azt a röntgen kimutatja, vagy speciális vizsgálattal lehet megállapítani? Vagy "csak" egy alapos megfázás okozza ezeket a tüneteket, ebben az esetben akkor miért nem reagál az antibiotikumra és a gyulladáscsökkentőre? Ezek a tünetek 2 hete fennállnak és mától mintha egyre intenzívebbé kezdenének válni, ezért eléggé aggasztanak, bár a hőemelkedésem elmúlt.
2016. ápr. 18. 01:45
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!