Hogyan gyógyítsam meg enyhe biszexualitásom?
Azon sokan vitatkoznak, hogy ez mentális betegség vagy genetikai eredetű, esetleg mindkettő tényező közrejátszik, de nincs biztos mód arra, hogy ebből ki lehessen gyógyulni. Ha genetikai eredetű, akkor végképp nem
Régen, amikor még nem kellett a másságot elfogadni, próbálták gyógyítani, de általában csak arra tanították meg az embereket, hogy együtt éljenek ezzel, és próbáljanak meg úgy élni, mint mások: vagy ne foglalkozzanak szerelemmel, családalapítással vagy álljanak ellent a vágyaiknak és éljenek heteroszexuális életet. Egyébként tesztekkel ki lehet deríteni, ha a gyógymód hatásos volt-e, nemcsak eljátssza az illető, hogy hetero lett. Valahogy úgy tesztelték, hogy mindkét nemből mutattak többféle, vonzó személy képét, és amelyiknél kitágult az illető pupillája, kissé felgyorsult a pulzusa, akkor az tetszett neki, és így nem tudta letagadni, ha nem gyógyult ki és folytatták a kezelést. De hogy milyen kezelés van erre, és hogy hatásos-e, azt nem lehet tudni, mert a 20. sz. második felében és a 21. században ez az erőszakos "mindent elfogadunk" politika mindent eltörölt.
Inkább azon gondolkozz, hogy melyik partneredtől kaphattad ezt az "ajándékot".
Mert sem nem genetika, sem nem az amiket mostanában hangoztatnak. Ha megtudsz belőle állni, akkor az még csak kísértés, ha már elbuktál akkor meg megszállásnak hívják.
Genetika max. akkor ha a két szülőd közül bármelyik is rendelkezett ilyennel-vagy mindketten. Illetve van még egy mód: az pedig a gyermekkorban lévő molesztálás azonos neműtől.
Ennyi a lehetséges verzió-ezért nem hat a "terápia" és semmi, ha egy emberbe már jelen van, azaz beköltözött a megszálló.
Azt a k**va ezt a sok sötét embert.
Menj el orvoshoz.
Menj el pszichológushoz.
Menj el pszichiáterhez. Többhöz. Akár több 100-hoz.
Bàr ha mind azt mondaná, hogy ezzel nem tudsz mit kezdeni, nem hinnél nekik, mi? De itt pár random embertől várod a megváltást.
Ha enyhe biszexualitásod van arra nem kéne így rápörögni mint ahogy teszed, valljuk be ez nem enyhe és a biszex is csak óvatoskodás.
De amekkora farok vagy a kényszerképzeteid magadnak okozod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!