Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Lehet ez visszérbetegség, és...

Lehet ez visszérbetegség, és ha az, jót tesz neki a mozgás, vagy nem?

Figyelt kérdés

(mozgás alatt a sétát, kocogást, biciklizést elliptikus trénerezést értem)

A bal bokám alatt sokkal jobban látszanak az erek, mint a jobb lábamon ugyanitt. Sokszor égő, viszkető érzésem van,és ezen a részen forró a terület, valamint zsiborog, fáj, érzékeny, és a cipőt nem kényelmes. A bal vádlim néha kissé hűvösebb, mint a jobb. Tegnap este éreztem az érverést egy kis helyen, sőt, ez kívülről is látható volt, ahogy pulzál az ér. Ez fürdés után jelentkezett, és reggelre elmúlt.

Múlt héten voltam a körzeti orvosnál a fenti tünetekkel, (kivétel a pulzus érzet, mert az akkor még nem jelentkezett)Ő annyit mondott, hogy nincs érszűkületem, mert egyformán érzi a pulzust, és rendben van a lábam. Én ezt el is hiszem neki, de valami apróság csak nincs rendben, úgy érzem, de nem akarok ezzel most visszamenni, miután határozottan azt mondta hogy rendben vagyok, de azt sem akarom, hogy valami nagyobb bajom legyen a későbbiekben. Az a véleményem, hogy ha bármi baj is van, mindig könnyebb az elején gyógyítani, és nem megvárni, míg nagyobb baj lesz belőle. Valakinek van ezzel kapcsolatban tapasztalata, véleménye, jótanácsa?


2019. máj. 27. 11:29
Sajnos még nem érkezett válasz a kérdésre.
Te lehetsz az első, aki segít a kérdezőnek!

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!