Kezdőoldal » Egészség » Egészségügyi ellátások » Miért kell ekkora feneket...

Miért kell ekkora feneket keríteni az oltásnak?

Figyelt kérdés
Még a kínai vakcina is jobb, mint a Covid-19 veszélyes szövődményével kórházban feküdni. Nem szabad politikai kérdést csinálni az oltásból, az egészségből, ez pont nem az a téma. Az oltás a súlyos szövődmények ellen véd, ha valakinek ez nem tetszik, akkor kockáztasson. Én boncmesterként dolgozom az egyik vidéki kórházban, és sok olyan testet nyitottunk fel az elmúlt időszakban, akik Covid-19 szövődményébe haltak bele. Szét volt rohadva a tüdejük egy része, mert a gyulladás "megette". De károsodott a vese, olykor a máj is. És óriási a tévedés, hogy csak a krónikus betegek halnak meg. 30-as, 40-es, egészséges emberek kerültek a tepsire. Volt, akit pár héten belül elvitt. Azt kellene megérteni, hogy nem lehet tudni előre, hogy kinél mennyire súlyosan károsítja a vírus a testet. Olyan esetről is hallottam, hogy lábon kihordta a vírust, nem volt semmi tünet, aztán rá 2 hónapra kórházba került, mert akkorra jöttek elő a szövődmények. 3 hónapig lábadozott az illető, de még most sem a régi. Ezeket azért írom le, mert könnyen bele lehet halni egy-egy betegségbe, és ez a Covid-19 bizony veszélyes. Ha van a súlyos szövődmény ellen védekezési mód, akkor miért vonja meg magától az ember? Inkább politikai kérdést csinál belőle, meg elhiszi az összeesküvés-elméleteket, ahelyett, hogy elhatározná, beoltatja magát, aztán kész. Olyan egyszerű az egész. De nem, rágódnak rajta, közben mégis feszültek, mert érzik, csak jó lenne a védettség, meg félnek, hogy nehogy megbetegedjenek. Sok ismerősöm, munkatársam már be van oltva. Semmi bajuk nincs, az égvilágon semmi. Sőt, nyugodtabban mennek be dolgozni is, főleg ebben a helyzetben, hogy itt a harmadik hullám. Kérem, ha sokan tudnák, hogy például a TBC elleni BCG oltásnak mennyi mellékhatása lehet, sőt, bele is lehet halni, ha olyan rejtett betegsége van az embernek (mint történt az Magyarországon 3-4 éve, mikor meghalt a kisgyerek), akkor be sem engednék adatni. De mégis oltanak vele, ugyan kötelező, de senkit nem érdekel, nem foglalkoznak vele ennyit. Szóval nyugodtan lehet oltatni, annál hamarabb enyhítenek a korlátozásokon is.

2021. febr. 21. 13:38
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
68%

"Sok ismerősöm, munkatársam már be van oltva. "


1.- Az egészségügyi dolgozókat a nyugati, már engedélyeztetett vakcinákkal oltották be

2.- a kínai és az orosz vakcina a III.-ik fázisban van, még nincsenek meg az engedélyek rá (illetve itthon megadták rá) és még politikailag elfogulatlan állítások szerint is a kínai vakcina 18 és 59 év közöttiek között lett "kikísérletezve", 60 év felüliekről szinte nincsenek is eredmények, hatásvizsgálat. Az majd ezután fog következni (azokon, akik vállalják az oltást vele).

2021. febr. 21. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 A kérdező kommentje:
60 éven felülieket nem kínaival oltanak, csak mondom.
2021. febr. 21. 13:52
 3/27 anonim ***** válasza:
78%
Mert a nagy, kerek fenék vizuálisan kecsegtető.
2021. febr. 21. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
81%
Tudod mit? Igazad van. Nem kellett volna politikát csinálni belőle. Ha a politikusok nem keverednek bele, és nem használnák ki a saját érdekükben, illetve ésszerű, nem ignoráns döntéseket hoznak, akkor talán jobb lenne sokkal az oltási hajlandóság is.
2021. febr. 21. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 A kérdező kommentje:
De a kínaival sincs semmi baj. Semmi. Ez megint csak képzelgés. Pár hónap, aztán mejd meglátod, hogy Európában is elterjed.
2021. febr. 21. 13:53
 6/27 A kérdező kommentje:

#4


Én erre azt mondom, hogy egy, ki kell kapcsolni a tévét ebből a szempontból, kettő, a haláltól fél, retteg az ember. Ez úgyis felülírja az oltási kedvet egy idő után.

2021. febr. 21. 13:58
 7/27 Shai-Hulud ***** válasza:
52%

Köszönjük a lelkes kormánypropagandát.

Számlaszámod megadása után Szíjjártó elvtárs személyesen fogja utalni a munkadíjadat.

2021. febr. 21. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
82%

Nem kétlem amit írsz. Ezt azok mondják, akik a fideszt támadják ezzel, mert a kínai dolgokkal szkeptikusak az emberek.

Szerintem Európa szinten gond hogy túlzottan beleszólt a politika a dolgokba, és rossz helyen.

2021. febr. 21. 14:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 A kérdező kommentje:

#7


Nagyszerű példa vagy, hogy miért káros, ha a politika beleszól az egészségbe.

2021. febr. 21. 14:03
 10/27 A kérdező kommentje:

#8


De könyörgöm, a magad ura vagy, nem? Magadra hallgass, a lelkiismeretedre, ne a politikára. Gondolj arra, hogy mitől lennél nyugodtabb. Ha lenne vedettséged a szövődmények ellen, vagy ha nem.

2021. febr. 21. 14:05
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!