Miért nem szokunk le végre a hálapénzekről?

Én a múltkor voltam kórházban, végül műteni is kellett, az egyik doki tartotta a markát, de nem adtam neki pénzt, nem érdemelte meg, nem is foglakozott velem. Egy másik doktornő szinte éjjel-nappal ott volt mellettem, mindig kérdezgette, hogy hogy vagyok, ha valami gond volt, azonnal rohant gyógyszerért. Neki sem adtam pénzt, de nem azért, mert sajnáltam volna tőle is, hanem mert nem akartam megsérteni. Látszott rajta, hogy olyan doki, mint néhány orvos imerősöm. Szívvel-lélekkel csinálja a munkáját, és nem érdekli, hogy mennyi pénzt keres, akkor is ugyanolyan lelkisimeretesen csinálná, ha még ennyit sem kapna.

Vittem neki egy ajándékcsomagot, de olyan meggyőzően mondta, hogy erre semmi szükség nem lett volna, hogy teljesen elhittem neki. Persze azért látszott rajta, hogy jólesik neki, de tisztán átjött, hogy őszintén beszél.

Emelem a kalapom az ilyen dokik előtt.

Ja, és a maroktartós doki nem szorul rá a pénzre, egyetemi docens, heti 5 nap van magánrendelése, ahol egy vizsgálat 15 ezer Ft...a másik doki csak a klinikán van.

Soha nem adtam hálapénzt, pedig súlyosbeteg vagyok.Egész évben kórházban voltam. Szerintem undorító, ha akarnék adni azt szemtől-szembe tenném, és nem ilyen gusztustalanul zsebekbe dugdosva.

Alattomos és sunyi hatású, nekem meg megalázó lenne adni így.

Minek kapatták így el őket annyian?

Elöző vagyok.

Orvosok nagyon keveset keresnek, tévhit, hogy milyen jól keresnek. Magánpraxisban keresnek jól csak.

Ha lenne hivatalosan egy összeg amit nem szemlesütve kéne dugogatni, akkor azt kifizetném nekik, de nem szeretem az ilyen sunyi dolgokat.