Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Kínába hogyan lett vége olyan...

Kínába hogyan lett vége olyan hamar a járványnak?

Figyelt kérdés

Elvileg ott október-november kőrnyékén jelenhetett meg előszőr. De úgy tudom az első fertőzött embert, talán november végén találták! De elvileg December vége, Január elején vetettek rá nagyobb jelentőséget. Január végén kezdett el rohamosabban terjedni. Viszont ott Március eleje-közepe felé nyoma sem volt. A 80k regisztrált esetből pedig 75k ember kigyógyúlt! 2k pedig meghalt..

Tehát kb 1 hónapig volt Kínában nagy káósz. Olyan jó ott az egészség ügy vagy az emberek olyan kúltúráltak?

Németország, Auszria ezeken a helyeken tudjuk, hogy jó az egészség ügy. És már egyre több a gyógyúlt, na meg a halott is kevés. Sajna Németbe azért betegednek meg rendesen! Viszont Usa, Olaszország, Anglia, Hollandia, Spanyolország, Belgium, Svájvc, stb miért nem akar még nagyon mindig javúlni a helyzet?


Innen pedig Hollandia és Angliában van talán a legnagyobb gáz. Mivel, hogy nem sok ember gyógyúl meg belőle ezeken a helyeken! De a legtöbb fertözőtt usa után Még mindig Olaszban van. Sőt usában sem. olyan komoly talán a helyzet, mert szerintem ott sokkal többen laknak. Kínába is semmi volt az végülis, ami most még mindig gyengülés nélkűl Olaszba megy!

Na meg komolyan hánynom kell a Magyaremberek nagyrészétől is. Aki kivételt képez az ne vegye magára. De komolyan azt látom facen, hogy a Velencei tónál annyi ember van, hogy a rendőrök sem tehetnek semmit. Utána meg viszik haza a véneknek, akik szintúgy nem tudnak otthon maradni! Ez a Velecei tavas esett pont az nap volt mikor. 733-ról másnap csak 744-re nőt a fertőzöttek száma! Ne, hogy már az ilyen emberek miatt haljon meg más. És maradjanak el a nyári programok! Maradjatok már 1 hónapig otthon könyőrgöm! Most aztán örűlhettek, mert mai +210 fertözőtt tegnaphoz képest. Az Olaszoknál is Február végén. Volt 1000 fertözött, most meg nézéttek csak kb 100 ezer regisztrált esett! Én pl 17 éves vagyok, de 3 hetig nem mentem ki. Csak egyszer de akkor muszájból. Pedig dolgozni is menni akartam! Remélem valami ilyen ember ide jön kötekedni :D!


Persze ez a politikusok hibája is, hogy már az elején nem vezettek be kicsit szigorubb tőrvényeket!


Illetve mit gondoltok valamilyen állat hórdozta a vírust? Vagy valaki kreálta direkt népírtás miatt?! Vagy inkább azért, hogy a levegő megtisztúljon. Más élőlények szabadabbak lehesenek. Na meg az ózon réteg regenerálódjon?

Szerintem a népírtás terv nem fog beválni. Mivel legalább több millió embert elkéne vinnie a vírusnak. Mert 100k halott az semmi a 9 milliárdos népességű bolygón. És remélhetőleg ez nem egy fekete pestis, vérhas, Spanyol nátha. De nem gyenge cucc mivel mostanában semmi komolyabb még a h1n1-től sem fertöződtek meg ennyien! Viszont pl ha a mers fertőzne így. Akkor tényleg nagy káosz lenne, azzal talán még a népírtást is sikerűlne valamennyire kivetelezni!



2020. ápr. 10. 21:03
 1/8 anonim ***** válasza:
0%
Lenyegtelen , ez egy nyerő buli bizonyos szektornak . Felesleges műbalhé . Kinában a halottak ha az elismert számok 10 szerese is az semmi 2 milliárd lakoshoz .
2020. ápr. 10. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
89%
Úgy hogy keményebb a kormány, a hatalom. Ott nem mernek kimenni mászkálni, ha azt mondják, hogy maradj otthon. Ott nem egy kis figyelmeztetés jár, ha nem tartasz be vmit.
2020. ápr. 10. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:
#1 Igen éppen ezt írtam, hogy több 10 millió halott lenne. Akkor lenne az igazi káosz! #2 Erre nem gondoltam ott is az megy mint Iránban. Ha kimennek csak úgy akkor azt lelövik? Mert Iránba az megy vagy talán már csak ment. És volt is hatása, mert ott is javúlt sokat a helyzet! Ott többen haltak meg alkoholmérgezésbe, mert azt hitték jó a vírus ellen :D!
2020. ápr. 10. 21:34
 4/8 anonim ***** válasza:
0%

Úgy, hogy nem lett vége. A pártfőtitkár ellátogatott Vuhanba, kijelentette, hogy vége a járványnak, és vége lett. Majd több lesz a tüdőgyulladásban elhunyt, vagy az eredeti betegséget írják be halál oknak.

[link]

2020. ápr. 10. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
32%

"mit gondoltok valamilyen állat hórdozta a vírust?"


Gyaníthatóan, egy felelőtlen kétlábú "állat" fehér köpenyben...


Ugyanis az egész világon csupán néhány olyan labor létezik ahol korona vírussal kísérletezhetnek a tudósok.

A vuhani labor az pont ilyen!

A vuhani laboratórium maximális, 4-es biobiztonsági besorolású (BSL-4), tehát a legveszélyesebb mikroorganizmusokat is gond nélkül tudják itt tanulmányozni, ezért engedélyezték itt a koronavírus kísérleteket is 2005 óta.


Kínában sok száz éve esznek mindent ami mozog, eddig mégsem lett vírusos senki.

Továbbá több 10ezer piac van Kína szerte ahol ezeket árusítják.

Ha valaki tudja számolja ki, hogy mennyi a valószínűsége annak, hogy pont a vuhani piacon mutálódott a vírus egy denevérben??!


Csak levezettem egy lehetőséget, de az igazságot nyilván sohasem fogjuk megtudni.

2020. ápr. 10. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Kína szerint SEM lett vége. Csak várják a második hullámot.


Az elsőt győzték le, ahogy Koreában is kb alig van új eset.


Szerintem Kínában nem hazudnak ezzel kapcsolatban. Lehet a halottak után van egy nulla, de az első hullámot túlélték az fix.


Iszonyú szigorú karantént oldottak fel.


Kíváncsian várják a 2. hullámot.

2020. ápr. 11. 00:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

...vagy sikerült elérni a kb 6 millió fertőzöttet és 60 ezer halottat. Ami a nyájimmunitás so-so.


Ha ez igaz, akkor Wuhan a legbiztonságosabb terület :)

2020. ápr. 11. 00:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 TappancsMancs ***** válasza:

#4 Kína politikai berendezkedését tekintve valóban lehet esélye a számok kozmetikázásának, de a linkelt cikk ettől még teljesen másról szól.


Kínában az ipari termelés nagyjából 80%-al csökkent a járvány alatt, ez a leállások méretét és a korlátozásokat is mutatja. Ott tényleg nem annyira mentek ki, amikor azt mondták, hogy ne menj ki és ez is egy része a járvány kezelésének. Egy ember bevásárolhatott... Nem volt biciklizés, stb. Meg elképesztő mozgósításokat vittek véghez, fertőtlenítették az utcákat, stb.


Kína a járvány legelején valóban titkolta a világ elől a járványt, ez tény. Ki is derült. Amikor viszont nyilvánvalóvá vált, mert adatok jönnek ki onnan, akárhogy is nézzük, akkor váltott egyet és minden infót átadott és elérhetővé tett. Innen indult.


Most van egy lehetőség, hogy Kínát igyekeznek gazdaságilag lehúzni, és ráfogni, hogy még mindig nem ért véget a járvány náluk. Mert ugye ez is egy lehetőség, mivel manapság Kína lett a nagy mumusnak kikiáltva, mert a számok ha nem variálnak vele, azt mutatják, hogy Kína ipari kibocsájtása majdnem az USA-énak a kétszerese, tehát jóval több, mint az USA-é. Csak ugye ezt is alakítani kell, hogy ez ne tűnjön fel, mert a puszta jó pont is Kínát erősítené tovább. Például a maszkok világtermelésének felét Kína állítja elő, és ez is hozzájárult, hogy még kevésbé legyen maszk ellátás a kormányzatok felé világszerte. Bár az is igaz, hogy a teljes kínai kapacitás sem győzte volna a jelenlegi igényt, de még jobban odavágta a maga kieső részével a maszkhiányt a világnak. Jó ez részlet kérdés, de Kínát vannak akiknek le kell húzniuk és az efféle cikkek hátterében is lehet ilyen ok.

2020. ápr. 13. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!