Miért ásítunk? Ha sűrűn ásítok, és nem az álmosságtól, az miért van?

Nekem a parom mindig azt mondja, hogy ehes vagyok, vagy szomjas amikor nem az almossagtol asitok.

De unalomban is asit az ember.

Ha elpilledünk, az ásítással ösztönösen nagy mennyiségű oxigént juttatunk az agyunkba, az elhasznált szén-dioxidot pedig kipréseljük a tüdőnkből, és ezáltal felélénkülünk. Az ásítás segítségével távozik a szervezetünkből a fölösleges szén-dioxid, amely az anyagcsere-folyamatok során keletkezik. Minden egyes kilégzéssel szén-dioxidot lélegzünk ki, de ha egy bizonyos időn keresztül a légzésszámunk lecsökken - fáradtság, rossz légzéstechnika vagy rossz testtartás miatt - akkor a vérnek megnő a szén-dioxid tartalma. Ezt a növekedést észleli az agy légzésszabályozó része, és ásításra vagy nagy sóhajtásra kényszerít, hogy megszabadulhasson a felesleges szén-dioxidtól.

az ásítás egy olyan reflex, ami velünk születik. A tudósok mára már azt is kiderítették, hogy ez a jelenség bizonyos kémiai folyamatokat indít el, ami munkára készteti a neuronokat (idegsejtek). Ha ez az egyensúly felborul, akkor valami probléma van. Vannak olyan betegek például, akik képtelenek ásítani, mások viszont nagyon gyakran ásítanak, sőt előfordulhat az is, hogy végeláthatatlan ásító rohamokkal küzdenek.

Bármilyen meglepő is, az ásítás nem egy olyan mozdulatsor, amit csak mi, emberek tudunk, hanem az állatvilágban is jelen van. Az összes gerinces állat ásít: leggyakrabban a hüllők és az emlősök. Az ásítás a párzási időszakban az udvarlás szerves része, de egyes majomfélék békülési szándékát is ez a mozdulat jelzi. A csoportban élő állatoknál a vezér ezzel mutatja meg a többieknek, hogyan vezessék le idegességüket. Akárhogy is, de ásítani jó, mert valamiféle megnyugvást hoz az ásító számára.