Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Ez lehet a cigitől? (Kérdésed...

Ez lehet a cigitől? (Kérdésed túl rövid, a magyarázatod hosszú. )

Figyelt kérdés

2008 óta dohányzok.

2009 telén volt (életemben) először tüszős mandulagyulladásom, pár hétig tartott, aztán tavaly télen ismét kiújult, 2010. decemberétől egészen idén februárig folyamatosan beteg voltam. Igaz, volt azt hiszem egy két hetes időszak, amikor "meggyógyultam" , de aztán visszaestem. Kaptam antibiotikumot, homeopátiás gyógyszereket, de egyik sem mulasztotta el. Végül ahogy enyhült az idő, a gyulladás lecsökkent de továbbra is be volt dagadva a mandulám, főleg a bal. Most hogy itt az ősz, és lehűlt a levegő, már van egy tüsző is (csak a balon)! Nagyon félek, mert régen nem volt semmi baj a mandulámmal. Nem tudom hogy a cigi miatt alakulhatott ki, vagy esetleg mert tavaly télen voltam párszor buliba, és megfáztam, de tény hogy sokat jártam ezzel orvoshoz (vettek kenetet is, de negatív volt a leletem), nem derült ki mitől volt nekem ez a betegség, illetve hogy most is mitől van. Kivetetni nem akarom, a mandula egy fontos szűrő, nem véletlenül van ott, bár az orvos azt javasolta, hogy vetessem ki... Szerintetek lehetséges, hogy a cigitől alakult ki? Gondolkoztam azon is, hogy leszokok, nem akarom hogy minden telem így teljen, meg egyébként is borzasztóan ártalmas, és nem utolsó sorban drága dolog a dohányzás, csak hát a megszokás...

Várom válaszaitokat, és előre is köszönöm!


2011. okt. 17. 17:26
 1/8 anonim ***** válasza:
Egyértelműen az a megoldás. Minden dohányzó embernek le kéne szoknia. Egyébként igen. Kialakulhatott attól.
2011. okt. 17. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
Tapasztalataim szerint a dohányosok jóval hajlamosabbak a légúti megbetegedésekre. Vagy megszokás, vagy nem, le kell szokni róla.
2011. okt. 17. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Én is így érzem, beszéltem erről édesapámmal, ő is azt tanácsolta, hogy szokjak le. Már egy ideje tervezem, csak még nem döntöttem el véglegesen, hogy leszokok. De ezek szerint muszáj lesz, nem akarok a későbbiekben szövődményeket.

Szerintetek lehetséges hogy (javarészt) emiatt alakult ki ez a betegség nálam? Előtte emlékezetem szerint még sose volt tüszős mandulagyulladásom.

2011. okt. 17. 17:32
 4/8 anonim ***** válasza:

Igen, és az évekkel ez csak rosszabb lesz ennél. Krónikus gyulladások, állandó köhögés stb.


Tudod, ismerősöm szerint nem az a baj a dohányzással, hogy évekkel megrövidíti az életedet, hanem az, hogy az addig eltelő időt hogyan töltöd el.

Most még fiatal vagy, gondolom, megúszod egy ilyen mandulagyulladásos üggyel. Aztán majd jönnek krónikus problémák, később romlik a szexuális teljesítőképességed (nem is kicsit!!!), és akkor a súlyos problémákról még nem is beszéltünk. Csak a saját érdeked, hogy letedd!

2011. okt. 17. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
Az egyik ismerősömnek is ugyanezek a gondjai voltak mint neked! És ő is dohányzott! Végülis ki kellett venni a manduláját. Nem tudom, mennyiben köszönhető a ciginek, de ártani nem árt ha leszoksz !
2011. okt. 19. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
Utolsó, neked leszokott az ismerősöd, miután megműtötték?
2011. okt. 19. 17:59
 7/8 anonim ***** válasza:
Dehogy szokott! Úgy emlékszem, hogy amikor beteg volt, akkor is cigizett, és mentolos cigit szívott. Szerintem amúgy neked is ki fogják venni a manduládat, ahogy neki. melletted 3km-re lévő bacira bedurran, akkor igazán nincs mit tenni egy túlpörgő mandulával, cigi ide vagy oda...
2011. okt. 20. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
0%
Nem a cigi miatt van! Mondanak róla mindenféle hülyeséget, hogy kirohad a heréd, meg mittudom én, apám 17 éve dohányzik, és 5 gyereke van! Teljesen egészséges, pedig nem fiatal!
2012. júl. 17. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!