Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Mit tehetnék azért, hogy ne...

Mit tehetnék azért, hogy ne álmodjak annyit és reggelente kipihenten ébredjek?

Figyelt kérdés

24 éves (N) vagyok, pár éve akár hajnal 6-ig is simán fent maradtam, meg sem kottyant. Kb. egy éve már éjfélig is alig bírtam ezt ki, nagyjából két hete pedig már 10-10:30 felé úgy érzem, hogy ha nem fekszek le aludni, akkor meghalok a fáradtságtól. Bár még ezután is min. 1 órát forgolódok össze-vissza, mert nem bírok elaludni...


Mivel már vége az egyetemnek és a vizsgákkal is végeztem még májusban, így változó, hogy mikor ébredek, de általában 9 körül. De ugyanolyan fáradt vagyok, ha 6-kor, 9-kor vagy 10-kor kelek is fel.

Viszont egyáltalán nem pihentető az alvás, folyamatosan álmodok, ráadásul nem épp szépeket. Mindig van bennük valami zavaró. Reggelente hatalmas táskák vannak a szemem alatt, úgy nézek ki, mint aki egy hete nem aludt. És így persze az egész napom el van cseszve, fáj a fejem, legszívesebben aludnék egész nap, de nem tehetem. :/


Voltatok már ilyen helyzetben? Mit tettetek/tennétek?


2014. jún. 25. 10:41
 1/1 anonim válasza:

Szia.


A szervezeted nem tud mit kezdeni a rendszertelen alvással, nem tud beállni a bioritmusod (ez több mint két hetet vesz igénybe). Ha az ember elkezd dolgozni, és minden nap kénytelen ugyan akkor kelni, akkor stabilizálódni tud az alvás ill. lefekvési idő. Tudom, mert magam is hasonló helyzetben vagyok, az én bioritmusom is folyamatosan változik. Ilyenkor nálam mindenképp rá kell szánni egy napot, amikor ezt korrigálom. Az szokott működni ha 24órázok (esetleg több) és aznap este értelmes időben fekszem le, maximum 1kor. A másik eset, amikor maradsz ágyban és próbálsz még aludni, de az azt vonhatja maga után, hogy este nem tudsz megintcsak aludni, nappal meg fáradt vagy.


Álmodni pedig ne félj. Egy alvási ciklus kb 1.5 - 2 óra, ennek az utolsó részében álmodunk, ez a REM fázis. Ha ilyenkor kelsz fel, akkor érzed a legpihentetőbbnek az alvást. Ellentétben azzal, amikor NREM4-ben (a legmélyebb alvási fázis) kelsz fel, ez nem jó, nagyon nem, természetes módon ilyen nem igazán történik, vagy nem kellene. Ilyenkor lehet, inkább ártott az alvás mint használt, mert a szervezetnek ez egy sokk.


A reggeli korai ébredésben még nagyon nagyon fontos szerepet játszik a beszűrődő fény. Simán kelthet fel ez is, én azonnal felkelek, ha beszűrődik valami kis fény és az arcomra / szemembe süt.


Az álmok minősége pedig valami, ami nagyon szubjektív és a következő dolog jelentős részét képezheti:


A stressz. Tudom, agyonhasznált, de van benne valami. A rengeteg fejfájás szinte kivétel nélkül erre és az alvási problémákra vezethető vissza, és az, hogy este csak forgolódsz, tovább gerjeszti a folyamatot. Sőt, a kellemetlen álmok könnyen lehet, hogy szintén a szorongás hatása.


Az egyetem elég nagy stresszforrás, ebben egyet értek veled, de most nyert ügyed van, mert itt van a nyári szünet, még munka mellett is. Használd ki, vagy, ahogy szokták mondani: töltődj fel!


Azt mondod nem teheted meg, hogy alszol? Dehogynem! Ki fog aludni helyetted? Az embernek szüksége van alvásra, van akinek többre, van akinek kevesebbre. A szervezeted meghálálja ha foglalkozol vele és úgyis kikönyököli magának ami az övé. Szánj időt magadra, ez az első lépés.


Androidra létezik egy nagyon hasznos program, a neve Sleep as Android. A giroszkóp segítségével monitorozza, ahogy alszol. Be lehet állítani, intelligens korai ébresztést, hogy keresse a REM fázist, és akkor ébresszen fel. Néha sokkal hatásosabb tud lenni, mint hogy hagy még aludni egy háromnegyed, vagy akár egy egész órát is, és aztán úgy kelsz fel, mint akit agyoncsaptak.


Ha szerinted csupa hülyeséget beszéltem, akkor egy dolgot tudok már csak mondani. Nézd meg a felnőtteket. Egy átlagos felnőtt reggel fél 6-kor ébren van és este 11-kor már biztosan ágyban. Ilyen irányból közelítve természetes, hogy az ember "ébrenléti ideje" korábbra tolódik.


22/F

2014. jún. 27. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!