Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » Kinek mi vált be körömgomba...

Kinek mi vált be körömgomba ellen?

Figyelt kérdés

6 éve strandon elkaptam lábgombát. Amint kiderült, hogy az, elkezdtem kezelni, először Terbisil-el, majd Canesten-nel, amiktől úgy tűnt elmúlt, de mindig kiújult. 2 év után úgy tűnt végleg kiirtottam, de továbbra is vigyáztam magamra, strandon azóta egyszer sem voltam, nyilvános helyen sem. Viszont megjelent a jobb lábamon a körmömön a gomba, először csak a kisujjamon, majd ment a mellette lévőre. Persze egyből kezeltem azt is, Loceryl-el, ami el is tüntette. Aztán újra megjelent, megint kenegettem Loceryl-lel, és biztos ami biztos alapon használtam a Canesten-t is. Viszont egyik sem használt, a jobb lábamon végigterjedt a körmömön, a nagylábujjam volt az utolsó. A bőrgomba eltűnt, és a bal lábamra egyáltalán nem terjedt át, viszont egyszer a bal kezemen a kisujjamon a köröm teljesen olyan lett, de azon teljesen segített a Loceryl, azóta sem jött elő, ennek is 2 éve már. Azóta a jobb lábamon küzdök a gombával, a Loceryl nem használ, de már szinte mindegyik körmömet leoperáltam, vagy leesett. Aztán házi módszerekhez folyamodtam, szódabikarbónával kentem napi 3x, ecetes vízben áztattam, ezüstkolloiddal kentem be, de semmi.

Orvos látta már, ő ajánlotta a Terbisilt, majd a Loceryl-t. Mostanában felváltva használom a Loceryl-t, és akár ugyanazon a napon az ecetes vizet, szódabikarbónát és az ezüstkolloidot. Ha tudom, a zoknit is és a zárt cipőket is kerülöm hogy szellőzzön, és nemrég bioptron lámpázni is elkezdtem, de semmi eredménye.


Valakinek volt már hasonló? Kinek mi segített a körömgomba legyőzésében?



2017. júl. 5. 23:18
 1/5 anonim ***** válasza:
87%

A Bioptron lámpa egyszerű polarizált fényt bocsájt ki, a gyógyhatása kereken nulla.

Az ecet és a szódabikarbóna nem elég erős. Olyan szerre van szükség, ami jelentős fungicid hatással bír. Viszonylag tömény hipós vízben áztasd a lábadat, annak intenzív a gombaölő hatása. Egy erre a célra tartott, kimustrált fogkefével a lábáztatás közben dörzsöld meg a körömágy melletti részeket, dörzsöld át a körömlemezt, hogy intenzíven hasson.

Domestost is lehet használni, de az egyszerű háztartási hipó olcsóbb.


Igen, lehet, hogy furcsán hangzik, és elvileg egészséges esetben jobb, ha nem kerül bőrre, de ez használ.


Jobbulást!

2017. júl. 5. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
Nekem sem akart elmúlni és a saját vizeletemmel kezeltem,fürdés elött a zuhanytálcába kis lavorba áltam gyakorlatilag levizeltem a lábam,5 percig rajtahagytam és utána fürdés.Lehet hogy undorító de ez van nekem segített.
2017. júl. 5. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Nálam a gomba befészkelte magát a körömágyba. A túliskolázottak javaslatai azért nem voltak hatásosak, mert a köröm alá semmilyen gombaölő szer nem képes behatolni.

Egy fúrógépbe fogható kicsi köszörűkővel egyszer, -mikor már meguntam a sok sületlen baromságot amit a körömgombáról össze hadoválnak,- leköszörültem a körmömet egészen addig, míg olyan puha nem lett, mint a sarkamon a bőr, és jó vastagon bekentem Kanesten kenőccsel, majd éjszakára kotonnal fedtem, hogy a kenőcs ne vesszen kárba. Épp akkor dobtam a kukába az összes zoknimat, és a lábbeliket is becsomagoltam műanyag zacskókba. De nem csak az enyémet, hanem a családom összes cipőjét, papucsát. Aztán még az nap a szőnyegeket is füsté tettem, és végleg megszabadultam a gombától! Ennek már jó harminc éve és azóta is mentes vagyok

2017. júl. 7. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

20:49: WOW, szép megoldás!

Igen, a körömecsetelőkhöz is adnak ilyen kis reszelőcsíkokat, de azzal csak a felszínt lehet kicsit kapirgálni... a leköszörülés ennek a hatékonyabb változata.


Bizony, radikális megoldásokhoz kell nyúlni, mert baromi makacs dolog ez a gomba.

2017. júl. 7. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim válasza:
100%
Szia! Rengeteget kezeltem én is a köröm gombát mindenféle orvosi és otthoni módszerrel, mind hiába. Kb.10-12 éve volt már ez a betegségem. Három hónapja adott a körmösöm egy Unguir nevű Köröm kezelő folyadékot. Napi kétszer csepegtetem és kenem a körmöm. 12 év után először Köröm nő a lábujjamon a sárgás vastag, porladó gomba helyet. Alig merem elhinni. Csak azt nem értem, miért nincs még felkapva ha ennyire használ?!? Merem ajánlani figyelmedbe! :) ja és csak 2890 Ft volt és még félig sem fogyott...
2017. júl. 29. 20:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!