Kezdőoldal » Egészség » Egyéb kérdések » A lányom epilepsziás. Tónusos-...

A lányom epilepsziás. Tónusos-klónusos illetve absence típusú. Tapasztaltatok olyat hogy tünetmentes lett egy ilyen beteg?

Figyelt kérdés
Lányomnál 3 évesen feltűnt hogy furcsán viselkedik. Figyelem és koncentráció zavart állapítottak meg nála, de 11 éves korában olyan jók voltak a tesztjei, hogy az orvosok szerint kinőtte, pedig alig-alig változott. 13 évesen volt egy epilepsziás nagyrohama. Ekkor kiderült hogy az epilepsziának van olyan típusa is, hogy "olyan gyorsan zajlik, hogy a külső szemlélő nem is veszi észre. Tanárok és szülők sokszor nem is tartják rosszullétnek, hanem figyelem és koncentráció zavarra, álmodozásra, tanulási zavarra gondolnak. Tünetei, néhány másodpercig tartó tudatzavar, melynek során szemrángás és enyhe arcizom rángás jelentkezik." Nagyon féltem a lányom, hogy nehogy olyankor jelentkezzen a tudatkiesés amikor közlekedik, fürdik, vagy esetleg a forró tűzhely mellett áll, mert olyankor bár a tudata nem tiszta de a cselekvést folytatja. Közben nem szeretném mindenben korlátozni, mert a túlzott féltéssel csak megnehezítem a helyzetét. Tapasztaltatok már ilyet? Állítólag ki lehet nőni ezt a betegséget. Tudtok rá példát?
2010. jún. 17. 12:02
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
vigyáztam ilyen kisfiúra, ronda dolog :S, akire én vigyáztam, neki egy időben percenként 4-5 ilyen rohama is volt, szegénynek :(...remélem, tünetmentes lesz a lányod
2010. jún. 17. 12:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:
Et mostanában volt? Nem tudod javult-e azóta?
2010. jún. 17. 12:14
 3/13 anonim ***** válasza:

Szia! Az én gyermekemnek nem ez a fajta epilepsziája volt, amit leírtál. Ő kinőtte.

6 évig szedett gyógyszert. Ti szedtek gyógyszert? Jártok epilepszia rendelésre?

Nekünk a kezelőorvosa azt mondta régen, mikor kiderült, hogy van ez neki, hogy az ilyen kisiskolás korban kezdődő (neki elsőben jött) epilepsziákat (amelyek jóindulatúak, tehát nem rombolják a tudatát, nem épül le tőle) azt általában, az esetetk 70-80 %-ában ki szokták nőni. Azt hiszem, ha pl. valakinek felnőttkorban jön az epilepszia azok nagyon ritkán "növik" ki, vagy múlik el. Remélem nálatok is ez lesz...hogy kinövi a lányod. Jó egészséget kívánok neki.

2010. jún. 17. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim válasza:
53%

Szóval te most arra vagy kiváncsi, hogy a lányod e nőheti ezt?

Ezt nem tudom, de egy orvos biztos megmondhatja.

Viszont mindeképpen így is szeresd! Ha nem nővi ki akkor is a lányod lesz..Remélem ígyis úgyis szereted. (nem feltételezem, hogy nem szeretnéd!) MIndeképpen érezze, hogy attól, hogy van neki ez attól még ugyanannyira szereted, mintha nem lenne.

2010. jún. 17. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
Eddig két hetente jártunk orvoshoz. Most letelt a 6 hónap a nagyroham óta, lesz újra EEG a gyógyszer miatt májfunkcióvizsgálat, aztán az eredmények alapján folytatják a kezelést. Szerencsére nagyroham csak egy volt, de ezeknek a tudatkieséseknek szerintem a nagy részét észre sem vesszük, csak az tűnik fel hogy egy csomó mindenre nem emlékszik.
2010. jún. 17. 12:22
 6/13 anonim ***** válasza:

Nekem is hasonló epilepsziám volt.Olyan 13 éves koromba jött ki rajtam.Beállították a gyógyszert majd tünetmentessé váltam.2001 óta semmit sem szedek mert állítólag kinőttem.

Már csak 2 évente kell mennem ellenőrzésre.

Ajánlom neked a Honvéd kórházban dr.Mike Balázs doktor úrat!Nagyon lelkiismerete orvos.

De szerintem is több mint valószínű,hogy kinővi a gyereked!Úgyhogy nyugi!:)

2010. jún. 17. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
Természetesen kérdeztem az orvost, azt mondta kinőheti, csak kíváncsi lennék hogy ki hogyan vészelte át ezt az időszakot, mennyi ideig tartott. Természetesen szeretem, mellette vagyok, csak sajnos néha mégiscsak el kell engedni a kezét...
2010. jún. 17. 12:24
 8/13 anonim ***** válasza:
első vagyok, javult időszakosan, amennyire én tudom, de nem nőtte ki, hónapokat volt kórházban és el volt maradva a kortársaihoz képest mindig is, nem csak tanulásban, de értelmi fejlődésben is, nem fogyatékos volt, hanem az állandó rohamok miatt kissé gyerekesebb és megbízhatatlanabb volt... ( nem tartom már velük a kapcsolatot)
2010. jún. 17. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Én is ezt tapasztalom. 13 évesen ovisoknak való könyveket olvas (nem zavar, csak furcsa), és szegényre alig lehet rábízni valamit. Sokszor látom rajta hogy rosszul esik neki hogy a 10 éves húgára bízok olyan dolgokat amit rá nem merek. Ilyenkor próbálom ellensúlyozni.
2010. jún. 17. 12:29
 10/13 anonim ***** válasza:
Én is szintén epilepsziás vagyok, mint a lányod és szintén 13 éves. Az én betegségem elég ritka, nálam az a roham, hogy "felnézek", az agyam nem áll le, de azért a néhány másodpercnyi roham után van egy kis tudatzavarom, eléggé hamar rájövök, hogy rohamot kapta, de még emlékszem az azelőtt történtekre. A szüleim mintha 5 éves koromban vették volna észre az első tüneteket, de nem tulajdonítottak ennek jelentőséget, mivel csak nagyon ritkán volt ilyen és azt hitték, hogy csak elkalandozok, nem figyelek oda. 10 éves koromban ezek felszaporodtak, de továbbra is azt hittük, hogy ez csak egyszerű koncentrációprobléma. Mivel nem tudtam mit tenni az ellen, hogy ne kalandozzak el, tavaly elvittek orvoshoz. Ott megállapították, hogy epilepsziás vagyok. Engem igazából nem lepett meg, mert a drágalátos volt osztályfőnököm bejelentette egyszer az osztály előtt, hogy utánanézett ennek a felnézésnek, és ez epilepszia. Szedek ellene gyógyszert, reggel is 2-t, este is 2-t kell bevennem. Eleinte kaptam epilepsziás rohamokat gyógyszer mellett is, de csak azért, mert nem azonos időben vettem be (pl. kora reggel és késő este, vagy késő délelőtt és az este kezdetén), most már odafigyelek erre és azt hiszem, március óta már egyáltalán nem kaptam ilyen rohamokat. Persze a gyógyszert szedem. Nyáron kell visszamennünk az orvoshoz, majd akkor derül ki, hogy hogy s mint változtam. Nálam is volt már olyan, hogy a tanárok azt hitték, hogy nem figyelek oda, és alaposan le is teremtettek ezért. Szerintem tudasd a lányod tanáraival, hogy ő figyel, csak időközben vannak rohamai. Nekem amúgy tanulással kapcsolatvan volt egy kis problémám az epilepszia miatt, egy 4-esem lett matekból (félévkor), év végén is éppen-éppen csak 5-ös lettem, holott mindig kitűnő voltam. Most 7.-ben talán a gyógyszernek köszönhetően kitűnő vagyok 10 dicsérettel. Visszatérve a lányodra: Szed gyógyszert? Az absence rohamok elég gyakran jelentkeznek, napi 10-50-szer. A tónusos-klónusos rohamainál elesik? Olvastam, hogy ezeknél előfordul. A rohamoknál kiesnek a tárgyak a kezéből? Ha még nem vizsgáltattátok ki, szerintem mindenképpen tegyétek meg. Ha szed gyógyszert, és nem kap rohamokat, akkor szerintem bízhatsz rá kisebb-nagyobb feladatokat, persze csak fokozatosan. Ha már látod, hogy gyógyul, szerintem nem kell félteni őt! Lehet, hogy neki is árt, ha túlzottan félted. Nincs rivalizálás a testvérek között? Próbáld meg megértetni a lányoddal, hogy őt is éppen annyira szereted, mint a húgát attól még, hogy nem bízol rá feladatokat! Sajnálom, hogy a lányodnak ilyen betegsége van.
2010. jún. 17. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!