Kezdőoldal » Egészség » Férfiak egészsége » Min kéne változtatnom?

Min kéne változtatnom?

Figyelt kérdés

Körülbelül egy éve, a járványidőszak kezdetével párhuzamosan kényszerültem arra, hogy pszichiáterhez menjek, amit a körülvevő emberek hatására tettem. Viselkedésemben változást észleltek, én nem éreztem szakember beavatkozásának szükségességét. A pszichiáter írt fel gyógyszert, amit mintegy évig szedtem. Utólag egyébként már én magam is felismerem a tünetek egy részét, amik bizony ugye nem voltak normálisak. Most úgy érzem, hogy én ebbe a gödörbe nem esnék még egyszer bele, kétlem, hogy gondolkodásomat és viselkedésemet ne tudnám esetlegesen megint jó irányba terelni, mint ahogy az az elmúlt másfél évet megelőző időszakban is sikerült.

Szeretnék leállni a gyógyszerszedéssel. Pontosabban már le is álltam. Sokat aludtam tőle, és jó pár kilót fel is szedtem, ami rendkívül zavar. Striák is megjelentek rajtam. Komolyan mondom, néha az fogalmazódik meg bennem, hogy tönkre tettek. Nehezebben bírok mozogni, az otthon üléses karantén miatt, amit mondjuk nem befolyásolt a pszichiáterem és a pszichológusom, ellentétben a hízással, amit a gyógyszer okozott és amiről tehetnek.

Szóval nem tudom mit tegyek, most kísérletezgetek a gyógyszerszedéssel. Amit egyébként a pszichiáterem is tenne. Bár én önkényesen teszem most ezt. De egyébként a pszichiáterem is, amikor mondtam neki a problémáimat, akkor lefelezte a gyógyszeremet (hogy felét szedjem a korábbi adagnak). Nem értem miért nem lehetett alapból fél adaggal kezdeni a kezelést. Lehet legalább csak fele ennyire lennék dagadt. Már azzal is előrébb lennék. Bánom, hogy nem hagytam abba még mondjuk 3 hét után a gyógyszert, vagy akkor amikor még csak 5 kiló jött fel. Egy időben jártam futni, tavaly amikor jó idő volt, de nem értem el súlycsökkenést még akkor a gyógyszer mellett. A reményt most a gyógyszer elhagyása mellett látom. Az étkezésemre is figyelhetnék, de amúgy nem vagyunk gazdagok, hogy nagyon hipi-szupi kajákat egyek. Mit tennétek a helyemben?



2021. márc. 31. 15:53
 1/2 anonim ***** válasza:

"Szóval nem tudom mit tegyek, most kísérletezgetek a gyógyszerszedéssel. Amit egyébként a pszichiáterem is tenne." A különbség kettőtök között az ő 6 éves orvosi egyetem és az utána következő 5 éves szakorvosi képzése, plusz a jópár év gyakorlat. Ez kb olyan, mintha nekiállnál szerelni a vadiúj Mercidet, mert a Trabanttal annó ment. A gyógyszereket hagyd a pszichiáterekre. Ha nagyon változtatni akarsz rajtuk, akkor beszélj vele.


Amit tehetsz:

-sport: fogyni is fogsz, a hangulatod és jobb lesz, a futás is kitűnő, de egy-két ezer forintért leigazoltatnak bárhova és akkor nincs kifogás

-egészséges étkezés: nem kell több ezer forintos dolgokra gondolni, mondjuk minimalizáld a zsíros cuccokat, próbálj vega lenni (olcsó!, egészséges!), ne nassolj, ne egyél chipset

-találj valami hobbit, bármit, ami boldoggá tesz

2021. márc. 31. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Sok pszichiáter feleslegesen nyúl gyógyszerhez, és sajnos ezzel kezdik a kezelést, nem pedig az elme és a gond feltárásával. Ha látta a javulás jeleit, akkor magától kellett volna csökkentenie az adagot, majd teljesen elhagynia, és nem neked felhívni erre a figyelmét.


A súlytöbbletre a megoldás az, hogy pl eljárást futni, internet van, szóval kereshetsz kardió edzést is az interneten.

2021. márc. 31. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!