Fél így még valaki a fogorvostól , mint én?

nem, senki

A fogorvos legalább életre nevel. A tetteknek vannak következményei. Eddig leszartad, most szopó van. Kérdés, melyik a nagyobb? A félelem, vagy a szomorúság? El fogsz menni, amikor az utóbbi lesz az erősebb. (Csak ezt nem kellene megvárni, mert napról napra szarabbak lesznek.) Nekem is van pár szar fogam, még egyik sem fáj, de nem is fogom megvárni. 3 hónapon belül megyek.

Igen a férjem. Sok fájdalomcsillapítót kér, sőt előtte ő is be vesz tablettát. Mindent kis részletekben csináltat.

Én is rettegtem gyerekkorom óta (igaz, az nagyon régen volt), ráadásul egy nem túl jól sikerült fogszabályzó felrakása volt az a kissé fájdalmas élmény, ami meghatározó volt. Aztán később mégis csak kénytelen voltam fogorvoshoz járni és már 16 évesen volt koronázott fogam. Időközben azért fejlődött a fogászat eszközparkja is és találtam egy olyan fogorvosnőt, aki az a fajta kedves őrmester típus volt, aki képes volt humorral kezelni a helyzeteket. Most jópár éve egy szintén tenyerestalpas, nagyon jól felszerelt fogorvosnő csinált nekem egy teljes protézist, ráhúzva a csonkig lecsiszolt fogkoronákra. Az egy olyan hosszan tartó, injekciókkal terhes beavatkozás volt, ami alatt megedződtem. Szóval azt mondom, hogy a bizalmat keltő, megnyugtató személyiségű fogorvos (korszerű eszközháttérrel) a jó megoldás. A mai technikai háttér össze nem hasonlítható a régivel, amikor nem volt vízturbinás fúrógép és vastag tűvel adták be a fájdalomcsillapítót (ami csak 10 perc után hatott teljesen). Ez már más világ, minden a gyors és lehetőleg fájdalom mentes kezelést szolgálja.

Van. Mintha a férjemet hallanám. Neki az hozta az áttörést, hogy az egyik félig előtört bölcsességfoga kegyetlenül elkezdett fájni. Annyira, hogy ő aki maga a rettegés (hányás, ájulás, brutál magas vérnyomás), ha fogorvosról van szó, elment az ügyeletre. Ott csak gyógyszert kapott és tanácsot egy szájsebész felkeresésére. Családi ajánlás alapján ment el egy fogorvos-szájsebészhez, aki a hozzáállásával, eszközparkjával, kedvességével, határozottságával és profizmusával segített neki eljutni odáig, hogy elkezdte szépen sorban megcsináltatni a fogait. Először a bölcsességfog műtét, aztán volt több ínyig letört fog sebészi eltávolítása, gyökèrkezelés, tömés, bölcsességfog sima húzása. Még sok van hátra, de szépen halad és én nagyon büszke vagyok rá emiatt. (Mivel látom, hogy a félelem nála nem hiszti volt, hanem fizikai tüneteket is produkáló rettegés.) Nem mondom, hogy szeret járni, nem mondom, hogy nem fél, de arra elég a rendelő légköre és a doki személye, hogy a félelem ne legyen nagyobb az elhatározásnál. Ha te is megtalálod azt a dokit, akire rá mered magad bízni, aki nem sajnálja az időt és a rendelkezésre álló eszközöket arra, hogy minél jobban megnyugtasson, akkor olyan szinten le tudod győzni a félelmed, hogy amit muszáj, azt megcsináltasd. Én bíztatlak is rá, mert ahogy telik az idő, csak egyre rosszabb lesz. Ha olyan típus vagy és segít, mindig legyen veled egy kísérő (férjem ezt pl igényli, a doki pedig még most a vírushelyzetben is beenged engem is a váróba), mindenképp légy őszinte az orvossal a félelmeidet illetően, ne félj tőle segítséget kérni azok legyőzésében. Ha normális orvost találsz, segíteni fog ezekben és utána már menni fog.