Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » S. O. S Lehet agyhártyagyullad...

S. O. S Lehet agyhártyagyulladása a férjemnek az orvos diagnózisa ellenére? Többi lent:

Figyelt kérdés

Már több, mint egy hete tart, hogy a férjemnek minden áldott este lefekvéskor úgy befájdult a feje, hogy néha már üvöltött a fájdalomtól,csak jajgatott és fetrengett. Ez általában 1-2 órát szokott tartani. Előző esete kivételesen nem fájt neki, majd ma reggel úgy jött be a hozzám, hogy azonnal vegyem elő a vérnyomásmérőt, mert nagyon rosszul van. Hulla sápadt volt és azt mondta, hogy a fájdalom a tarkótól, vállakból indult el.

Ágynak dőlt, úgy kellett megfürdetnem, mielőtt kihívtam az orvosi ügyeletet. Majd szét ment a feje, hőemelkedése is volt, reggel hányt is. Kijött az orvos és azt mondta, hogy nyugodjunk meg, ez csak egy vírus, van ilyen, és ez okozza ezeket a tüneteket. Csak megmérte a vérnyomását, meg meghallgatta bélmozgását. Még receptet sem írt, azt mondta vegyek algoflexet.

Ok. én próbálok neki hinni, sőt akkor meg is nyugtatott, aranyos volt, nem volt bunkó és nem akart lerázni minket.

Mégsem vagyok nyugodt, olvasgattam itt a neten az agyhártyagyulladás tüneteiről és hasonlít rá. Főleg a tarkómerevség, nem nagyon tudja előrehajtani a fejét.

Nem tudom mit csináljak, miután házhoz jövő ügyeletes orvos nem állapít meg semmit, de ha holnap mégis bevinném a kórházba, elküldenének a fenébe? Gondolom ilyenkor írnak jegyzőkönyvet, hogy miért volt itt. Főleg a férjem nem akar hinni az orvosnak, én ugyan nem érzem amit Ő érez, csak azt tudom elhinni, amit mond és tudom, hogy a fent említett betegség nem játék, akár az ember életébe is kerülhet.


2014. márc. 8. 19:06
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:

Vannak légúti tünetei?

Ha nincs láza, akkor nem valószínű, hogy agyhártyagyulladás. Sajnos ezt a betegséget nem könnyű felismerni.

2014. márc. 8. 19:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:
Nincsenek légúti panaszai, dél körül volt egy kis hőemelkedése: 37,1, de épp előtte fürdettem meg, lehet attól is felmehetett a testhőmérséklete.
2014. márc. 8. 19:30
 3/19 anonim ***** válasza:
Én bizony ellenőriztetném még egyszer.
2014. márc. 8. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
Mármint valaki mással vizsgáltatnám meg. Nagyon súlyos fejfájás akár agyvérzés miatt is lehetne. A hányás is bármilyen agyi történésnek is lehet jele.
2014. márc. 8. 19:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:

Sikerült megértenem pár dolgot a netről: Különbség van a bakteriális és a vírusos agyhártyagyulladás között. Az előbbi halálos is lehet, de nagyon nehéz elkapni, ez az amit többnyire kullancs okoz, vagy cseppfertőzés, amihez minimum csókolóznia kellett volna egy fertőzöttel, mert ezek a baktériumok nagyon gyorsan elpusztulnak, tehát kézfogással, kilincs megfogásával nem lehet elkapni.

A vírusos verziónak hasonlóak a tünetei, de kevésbé súlyosak, az orvos mindössze fájdalomcsillapítót és ágynyugalmat javasol. Remélhetőleg ez történik, bár így sem értem miért nem vetette fel konkrétan ezt az eshetőséget az orvos. Ma már nem rohanunk sehova, de résen leszek, időnként megkérdezem hogy van, mit érez. Felhívtam a figyelmét, hogy azonnal szóljon bármi változás történik. Csak reggel hányt egyszer, de előtte ivott kávét és rágyújtott.

2014. márc. 8. 20:08
 6/19 A kérdező kommentje:
4# az orvos valamiért teljesen kizárta az agyvérzést.
2014. márc. 8. 20:09
 7/19 anonim ***** válasza:
Apukám agyvérzésben halt meg, úgy, hogy előtte ételmérgezéssel (??!) diagnosztizálta a kiérkező ügyeletes orvos. Én nem hagynám annyiban a dolgot.
2014. márc. 8. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:

Nincsenek légúti tünetek, ez legalábbis gyanús. Viszont láz sincs, ami viszont valószínűtlenné teszi az agyhártyagyulladást.

Az a másik orvos mit mondott?

2014. márc. 9. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:

Most jelentkezem, mert már tudok érdemleges infóval szolgálni. Hétvégén nem mentünk sehova, mert bíztunk a szombati ügyeletes orvosban. A hétvégén az állapota nem javult, alig tudtam belediktálni egy kis ételt, azt is kihányta rövid időn belül.

Ma vittem el a háziorvosához. Ő már körültekintőbb volt, részletesebben kérdezősködött. Különösen gyanússá vált neki a tarkómerevség, amit úgy vizsgált, hogy lefektette hanyatt, kérte, hogy lazuljon el és így emelte a tenyerével a fejét. Kérte a férjemet, hogy ne feszítse. Mondta, hogy nem feszíti, ilyen Szombat óta. Először azt mondta, hogy holnap reggel majd menjünk el az ambulanciára. Erre én megkérdeztem, hogy ok. de addig mit csináljak, hogy ne száradjon ki? A vizet is kihányja.

Bár már előtte is mondtam, de úgy látszik akkor fogta fel. Akkor módosított, hogy jah, hát akkor azonnal menjünk. Őt megértem, és nagyon kedves volt, pedig két rendelő között ugrált, mert egyszerre rendelt és helyettesített.

No az ambulancia már kicsit érdekesebb volt. Ott is bementem vele oda, ahol először az ekg-t csinálják, mert addigra már úgy ki volt száradva, hogy attól féltem összeesik, meg attól ,hogy nem fog tudni válaszolni a kérdésekre. Kérdeztem, nem baj, hogy bejövök én is? flegmán: Ha gondolja....

Kérdezgette a nő a férjem, segítettem neki válaszolni, mert csak makogott, nyögdécselt. Erre megint flegma válasz: Az Úr talán nem tud beszélni?

De mondom tud, csak nem említ meg fontos részleteket.

Ismét flegma válsz: Valóban? És ugyan mik azok a fontos részletek?

Utána, mikor az orvos hívott be minket, Ő meg kimondottan értékelte, hogy segítek, sokszor nézet rám és kérdezett engem is, mert pl. kérdezte, hogy nem -e fényérzékeny. Erre azt válaszolta a férjem, hogy nem is tudom, talán nem. Erre mondtam, hogy dehogynem, hisz folyton felvette a napszemüveget, ha kiment a hálószobából. Meg arra is felkapta az orvos a fejét, mikor megemlítettem, hogy kivitette a szobából a ketyegős órát. Szóval ezek azok a fontos részletek.

Ő is hasonlóan elvégezte azokat a vizsgálatokat, amiket a háziorvos, és azonnal átküldte arra az osztályra, ahol vizsgálatra váró fekvőbetegek vannak. Nem tudom a nevét. Loholtam utánuk és kérdeztem, hogy mit csináljak, behozhatom a ruháit srb. Azt mondták üljek le kint és várjak, oda nem mehetek be. 17 órától 21 óráig ültem kint. Akkor szóltak ki, hogy még majd most viszik ct-re, menjek haza. Adtak egy telefonszámot, beküldtem hozzá egy mobiltelefont. Nem mehettem be és nem küldhettem be semmit. Annyit tudunk, hogy valószínűleg vírus okozta agyhártyagyulladás, de ezt még nem mondták ki egyértelműen. Nagyon rossz, hogy nem tudtam tőle ma elbúcsúzni, de remélhetőleg már biztos kezekben van és kap infúziót végre és nem szárad ki. Szörnyen nézett ki már az alatt a pár órás tortúra alatt. Itt ültünk két órát, amott ültünk két órát. Beesett a szeme, cserepes volt a szája, nyúlott a nyála. Még a bőre a is ráncos volt. Szegénykém, azt mondta, hogy ha végzünk a vizsgálatokkal, iszok egy forró csokit, még ha kihányja, akkor is. Sajnos nem ittunk, egyszer csak befektették úgy ahogy van. Én meg itt ülök és kínomban regényt írok. :-(

Ha volt türelmetek a végére érni, akkor arra kérlek benneteket, hogy bármikor bármi van, mindig mindent a legapróbb részletekig mondjatok el az orvosnak. Legyetek kicsit erőszakosabbak, vagy tetszik nekik vagy nem, de életek múlhatnak rajta. Legtöbbször maga a beteg nem írja le megfelelően a tüneteit, mert nem akar kórházba menni, elhiteti magával, hogy nincs nagy baj, ezért pl. az elviselhetetlen fejfájásra is csak annyit mond: "Hááát fájogatott a fejem". A hányásra is csak azt mondja: "Háát hánytam kicsit". Pedig nem mindegy, hogy sugárba hányt egy korty víztől is, vagy csak olykor kijött valami belőle. Köszönöm, hogy elolvastátok és köszönöm a válaszokat.

2014. márc. 10. 23:08
 10/19 anonim ***** válasza:
Bizony jó, hogy ott voltál, akármit is mondjanak egyes paraszt eü-dolgozók. Szurkolok a férjednek, hogy hamar meggyógyuljon.
2014. márc. 11. 01:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!