Kezdőoldal » Egészség » Immunrendszer, fertőzések » Több, mint egy hete tartó...

Több, mint egy hete tartó hasmenés, orvos is látott, azt mondta, vírus, mi okozhatja még ezt?

Figyelt kérdés

Sziasztok,


Pár napja feltettem egy kérdést, akkor még csak 4 napja húzódott a hasmenés (vízszerű, napi 5-15 alkalom), tanácsra ellátogattam orvoshoz, ahol megnyomkodták a hasam és azt mondták, hogy vírus. Eltelt még két nap, rosszabb lett csak, ügyelet megnyomkodták a hasam, vírus. Most vasárnap este hazajöttem vidékre Budapestről, elmentem a háziorvosomhoz, megnyomkodta a hasam azt mondta vírus. Akartam kérni egy vérvételes beutalót, azt mondták soka a beteg majd egy hónap múlva, és elköszöntek, hogy viszlát. Én meg ott álltam, hogy WTF, ugyanis szerintem nem normális, hogy minden azaz, minden átfolyik rajtam, és hulla sápadt vagyok, beesteka szemeim, 7 kg-val kevesebbet mutat a mérleg, úgy, hogy amúgyis vékony alkat vagyok.

Szedtem: smecta, cralex, normaflore plus, enterol, sodioral, emellé laktóztablettát az intoleranciám miatt, tehát ez se lehet kiváltó ok. Glutén érzékenység gyanújával, pedig több, mint egy éve diétán vagyok,és teljesen helyrerázódott az emésztésem, illetve sokkal több energiám van, és elmúltak a kínzó fejfájások.

Amit ettem: főtt krumpli, főtt sárgarépa, reszelt alma, párolt barna rizs, párolt csirkemell, glutén mentes édes kekszek. Literszámra folyadék, mégha egyből át is folyt, de ennek köszönhetően (még) nem száradtam ki. Viszont elképesztően erőtelen vagyok...


Elősztori röviden: 2012-ben hányással kezdődött minden, persze akkor is azt mondták vírus. Aztán mikor nem múlt, hogy pszichés, nem akar a gyerek iskolába menni. Küldtek pszichológushoz, de én csak hánytam, fogytam, elájjultam, mikor már itthon is kiment az agymosás a család fejéből, amit az orvos rájuk zúdított, akkor érezték ők is, hogy valami nagyobb baj van. Itt tartottunk két hónap konstans hányásnál, mikor már kétszer voltam infúzió kúrán, és nagynehezen ezután kaptunk egy vérvételes beutalót. Az eozonofil szintem az egekben volt, majdhogynem hatszorosa volt a megengedett értéknek, a háziorvosomnak fogalma nem volt az egészről, a gasztroetenrológiára, még ígyis csak 3 hét múlva kaptunk volna beutalót. Nagyon nem tehettük meg anyagilag a magándokit, végül erre egy hétre rá kaptam kölcsön az osztálytársam anyukájától, akik elvittek Győrbe egy gasztroenterológushoz, addigra már csont és bőr voltam, bőven az osztályozóvizsgánál tartottam, fel sem fogtam mi történik körülöttem. A második vérkép elemzés, gyomor-, és béltükrözés után kiderült, hogy epeférgem van. Ekkor kaptam meg a Decaris nevű gyógyszert, ami a legerősebb féreghajtó (állítólag). Használt 2-3 héten belül, de addigra a szervezetem kiborult, 62 kg-ról 47-re fogytam, infúzióról táplálkoztam, és még egy Vermox kúrát végig kellett tolni utána, én senkinek nem kívánom ezt.


Azért meséltem el ezt a sztorit a kérdés mellé, hogy esetleg valakinek lehet ötlete, hogy mitől nem múlik a hasmenés?

Sajnos felmerült bennem az bélféregfertőzés gyanúja is, magánúton kértem is beutalót pesten vérvételre, ám a féregfertőzés sem kimutatható elsőre.

Így minden más lehetőséget ki szeretnék zárni, ha már az orvosok újfent rohadtul nem törődnek az ember problémájával, főleg úgy, hogy a háziorvosom tudja mi volt ezelőtt, és nem érzi, hogy ennek súlya van, a mentális állapotomat tekintve (kinek ne okozna traumát végül 4-5 hónapnyi napi szintű hányás), és az egészségi állapotomat is.


Tanácstalan vagyok, és unom, hogy csak akkor figyelnek rám, ha fizetek. Egy egyetemista vagyok, aki magát tartja el, és természetesen az egészség is fontos, de az is, hogy egyek, lakbért fizessek, és jegyzeteket nyomtassak.


Köszönöm annak, aki elolvasta, annak meg főként, aki tud nekem segíteni.


21/L


2018. febr. 27. 22:38
 1/10 anonim ***** válasza:
0%
3x mondta az orvos, hogy vírus. Nem értem az ilyenek egyáltalán minek járnak dokihoz. A vírusnak ki kell ürülnie. Hiszti helyett pihenj.
2018. febr. 27. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Hjujj, ez kemény. Nekem 9 napig tartott, aztán pont aznap elmúlt, amikor orvoshoz mentem. Lehet, nálad is így lesz. Ha nem, addig csapkodd az asztalt, míg nem vesznek komolyan az orvosok. :)
2018. febr. 27. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Igen látott, de mit lát? Pihenek, és mindent megtettem annak érdekében, hogy hamarabb ürüljön a dolog, de minden,a mit megiszok, megeszek átfolyik rajtam.

Volt már vírusom is, bélhurutom is, nagyon max 4-5 napi húzódott a legdurvább.

Ha hisztinek tűnt, sajnálom, nem annak szántam, megoldást próbálok találni, hogy egy "egyszerű" hasmenéses vírussal végre dolgozni, és iskolába tudjak menni. Jelenleg a fürdőig nehéz kimásznom.

2018. febr. 27. 22:50
 4/10 A kérdező kommentje:

Reméljük a legjobbakat, és tényleg csak nagyobb a füstje, mint a lángja a dolognak.:) De akkor van precedens 9 napos élettelenségre is.


Az biztos, mert ezt a kálváriát, amit akkor nem szeretném mégegyszer megjárni.

2018. febr. 27. 22:54
 5/10 anonim ***** válasza:
23%
Es jartal mar ugy hogy rad jott a hasmenes es nem wolt a kizelbe wc????ha igen hol es mikor :/
2018. febr. 28. 07:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Székletből baktérium-tenyésztés kellene, ha tovább tart a hasmenés. Nyilván vérkép is hasznos lehet, a múltkor például az eozinofiliából már tudhatták volna, hogy valamilyen parazita-fertőzésed van. De az epeféreg a Giardia lamblia tulajdonképpen protozoon, egysejtű (tehát nem igazi bélféreg). Kezelése nem féregellenes szerekkel (Decaris, Vermox), hanem metronidazollal történhet. Ha valóban Giardiád volt, a tüneteid javulhattak a kapott kezelésre, de akár benned túlélhetett.
2018. febr. 28. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm! Ez egészen elképzelhetőnek tartanám, sajnos azóta sem javult, így mindenképp magán úton kivizsgáltatom.

Ezt például nem tudtam, hogy nem feltétlen tudták, hogy véglegesen kikezeltek e.:D Epeféregként van feltüntetve a zarójelentésen végül.

2018. febr. 28. 22:46
 8/10 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó válaszoló sajnos igazad lett. Nem feltétlen sajnos, mert legalább időben meg tudjuk szüntetni a probléma okát, így tényleg köszönöm a nagyon hasznos válaszod, úgy tűnik a GYIK néha mégis többet tud, mint az orvosok.


Számomra ez vicc kategória, hogy miután megemlítettem, hogy a neten olvastam, hogy a Decaris és Vermox nem hatásos, akkor fejét vakargatva rájött, hogy hát igaza van kisasszony.

Mit tanítanak az orvos 12 féléven át?:DDDDDDDDDD

2018. márc. 5. 19:39
 9/10 anonim ***** válasza:
Hát én tanítom a medikusokat, azkit én tanítok, a [link] tudja.
2018. márc. 5. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Bocs, a link nem tudom hogy került bele.
2018. márc. 5. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!