Mivel nyugtassam meg magam, ti mit szólnátok ehhez a történethez?

Kicsit hosszú lesz, köszönöm ha végigolvassátok.

Sírógörcs közepette írok, bocsánat, ha kicsit zavaros.

Szóval, előre elmondom, hogy tudom, hogy a járvány mindenki életet befolyásolja, sokan szenvedtek tőle, sokan mar nem élnek miatta es az egesz világ a feje tetejére állt. De velem egy olyan dolog történt emiatt, amit nem tudok feldolgozni. Évek óta szerettem volna megkapni egy munkát, ami eddig sosem sikerült, január elején viszont igen. Aztán jött a virus, akkor meg biztos volt a munka, ezért lemondtam az előzőt(egy olyat amit szinten évek óta szerettem volna, viszont mivel mar megvolt a másik le kellett mondanom.)viszont márciusban lezártak mindent, nem tudtam elutazni, hogy dolgozhassak, meg mindig nem tudok, hónapok óta itthon ülök egyedül a szobámban, borzalmasan depressziosan, tömve magamba a xanaxot... mindig is úgy éreztem az élet játszik velem, de ez ami most történt mar egy nagyon rossz telenovellaban is hihetetlen lenne. Napra pontosan a lehető legrosszabbkor jött ez az egesz. Azt tudni kell, hogy az en életemben csak a munka van, nincsenek barátaim, a kevés kapcsoltamat is a munkának köszönhetem. Ez az egyetlen dolog ami kicsit javítani tudott az évek óta tartó borzalmas depressziomon es egyéb mentális zavaraimon. Ha meg iskolában lennék egyáltalán nem érdekelt volna, hogy két hónapig nem mehetek be, ha lenne mar családom, nem érdekelt volna, hogy 2 hónapig otthon kell lennem a gyerekkel. De kapcsolatom es gyerekem sohasem lehet. Képtelen vagyok aludni, teljesen úrra lett rajtam a szorongás es a duhkitoresek. De amikor hónapokig be voltam zárkózva a szobámba es nem volt munkám, akkor nem történt ilyesmi, pont akkor amikor a legnagyobb vágyam teljesült volna... most itt vagyok teljesen kilátástalanul es fogalmam sincs, hogy mi lesz. Nehéz gyerekkorom volt, eleve sok mentális bajt örököltem, az apám egy beteg agresszív állat, rengeteg traumát okozott gyerekkoromban, talán ezért sem vagyok képes férfival lenni. ezért eleve nehezek a mindennapok, mindig is úgy éreztem, hogy szórakoznak velem, soha nem akartam hinni a sorsban, mert felek tőle, de erre mar tényleg nem tudok mit mondani... pedig alapvetően soha nem voltam gonosz, igen, talán a duhrohamaim közben megbántottam par embert, sajnos olyat is akit szeretek, es a megkeseredettség miatt, féltékeny es kicsit utálkozó lettem, de amilyen életem volt, ez nem is csoda, sőt borderline is vagyok, amit ugye képtelenség kontrollálni... Mit lehet erre mondani?? Nemsokára megyek pszichológushoz, de vele egyéb komolyabb gondokat is meg kell beszélnem, nem fókuszálhatok csak erre. Mar ezt is felek ide leírni, mert szorongok, hogy ezzel csak meg nagyobb bajt okozok. Tejesen egyedül vagyok a kínzó gondolataimmal... most mar ott tartok, hogy valamilyen ezoterikus “szakemberhez” fordulok, mert mar nincs jobb ötletem.:(( Folyton nyomást erzek a fejemben, szó szerint olyan mintha fel akarna robbanni. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni ezt a történetet, pedig itt van, velem történt. Bocsánat, ha zavaros, nem igazán vagyok magamnal.