Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hogyan gyógyulhatnék meg a...

Hogyan gyógyulhatnék meg a pánikbetegségből,szorongásból?

Figyelt kérdés

Először is szeretném elmondani, hogy járok pszichiáterhez. De valahogy kezdem úgy érezni, hogy ez nem megoldás a problémámra. A gondjaim már 12 évesen kezdődtek, akkor pánikroham miatt kórházba kerültem, de mivel nem találtak szervi bajt, pszichológushoz küldtek, onnan pedig az ifjúsági pszichiáterhez, aki a pánik és a kényszergondolataim, és az ezekből adódó depressziót próbálta kezelni. A szorongásom csökkentésére akkor felírt 0,5 mg Rivotrilt, de nem szedtem, mert akkoriban 1 szemtől is rosszul voltam. Aztán több mint 1 év depresszió, pánik és kényszerbetegség után jöttek jobb évek, jobb társaság, keményen sportoltam már akkor is, akkoriban új sportágat is kipróbáltam, kedvemre való dolgokat csináltam, az új iskolában barátaim is lettek, majd idővel lett párkapcsolatom is. Olyan dolgokat tanultam amik akkoriban érdekeltek, és a többiek motiváltak is. Voltak szomorúbb időszakaim, mert az érzelmi elutasítást és a csalódást mindig nagyon rosszul viseltem. De ezekben az években kb 20 éves koromig, jó volt az állapotom, kisebb-nagyobb hangulatingadozással. 20 éves koromban ért egy nagy csalódás, nagyot csalódtam egy fiúban, akivel akkor 1 évig voltam kapcsolatban. Nagyon megviselt maga a kapcsolat és a szakítás is. A korábbinál durvább pánikrohamaim voltak, már napi szinten. Ekkor újra pszichiáterhez kerültem, aki diagnosztizálta a pánikbetegséget, majd Cipralexet írt fel, és mellé Rilexet nyugtatónak. A pánik lassan eltűnt, de étvágytalan lettem, lefogytam, ráadásul depressziós lettem...Ekkor az orvos átváltott egy másik antidepresszánsra, a Brintellixre, ettől egy ideig kicsit jobban éreztem magam, nem szorongtam annyira az iskolában, kezdtem mindent szebbnek látni. Aztán ez a hatás kb 1 hónap után eltűnt, kényszergondolataim lettek, állandóan szorongtam, depressziós voltam. Elhagytam az antidepresszánst. A nyugtatót (Rilex) akkor még nem tudtam letenni, az csökkentette a napi szorongásomat. Egy idő után újra előjöttek a pánikrohamok is, nem tudtam megmaradni az előadáson sem az egyetemen, sokszor volt, hogy ki kellett mennem, mert rohamom volt, buszon sem tudtam közlekedni. Átkerültem egy másik orvoshoz, aki mondta, hogy a Rilexet el kell hagyni, helyette Rivotrilt írt fel(0,5mg). Ekkor már jobban tudtam tolerálni a Rivotrilt, ez segített leszokni a Rilexről. Az egyetemről majdnem kibuktam a hiányzások miatt, mert sokszor olyan gyenge voltam, hogy fel sem tudtam kelni, és kényszergondolatok gyötörtek napközben is. Szerencsére 2 tárgy kivételével sikerült a félévem, nagy nehezen összeszedtem magam. Szóval az új pszichiáternél jártam beszélgetőterápiára, beszéltem a csalódásaimról, de nem hiszem hogy ez segített volna/segítene. Naponta fél miligramm Rivotrilt szedtem. A pánikrohamok előfordultak még az egyetemi előadásokon,olyan előadásra be sem tudtam járni ahol tömeg volt. Egyébként ismét keményebben sportoltam, természetbe jártam, ez azért segített, de teljes mértékben nem oldotta meg a problémát. Vitaminokat is elkezdtem szedni, multivitamin, D vitamin, C vitamin. De az pl esélytelen volt hogy utazzak bárhova. A városon kívül nem mentem sehova 2 éve. Most megint abba az állapotba kerültem, hogy a kényszerbetegségem kiújult és szorongásaim lettek, utazásra is rászántam magam kétszer is, és közben előjött a pánikroham ami nagyon rossz volt. Nyaralásnál amikor éreztem hogy meleg van, és kezdett nagyobb tömeg lenni a strandon, szintén rosszul lettem. Állandóan szorongok valamin. Sokszor erőtlen vagyok, de mindig próbálom rávenni magam a mozgásra. Most a pszichiáter felírt Sertadepit, tegnap kezdtem el, de már fél szemtől nagyon rosszul vagyok, alig eszem egy napja, az ivás is alig ment, étvágytalanság, hányinger, hasi fájdalmak, fejfájás, a mai napon hasmenés, hasfájás, erős pánikroham, amit már jó ideje nem tapasztaltam otthon, nyugalomban...Hirtelen magas lett a pulzusom, aztán nehezen kaptam levegőt, izommerevség, aztán csak a sírás....A roham fél miligramm Rivotril után enyhült kb fél óra után. És most itt vagyok tanácstalanul, mert ezt a gyógyszert soha többet nem veszem be...Teljesen betegnek érzem magam. A pánikbetegségből és szorongásból szeretnék kigyógyulni, de nem így...Ilyen rossz mellékhatásokat egyik antidepinél sem tapasztaltam, de ezek szerint nekem egyik sem vált be. A segítségeteket kérem. El vagyok keseredve. Nem tudom, mi a gyógymód.

Ha esetleg valakinek van hasonló tapasztalata, és van, ami bevált, akkor kérem, írjon. Nagyon sokat jelentene.



2020. jún. 10. 15:56
 1/9 anonim ***** válasza:
72%

Nem szoktam ide írni, de ahogy olvastalak mintha az én életemet írtad volna le.

Először is nem biztos, hogy neked is ez a gond, de azért leírom, sose árt.

Pajzsmirigy.Ami a leleten a tsh és a határ az általában 4,2. Szinte az összes doki azt mondja, hogy ó a 3 is jó nem gond az.De nálam gond volt.Akkor a t3 és t4 hormon is fontos, hogy a felső harmadban legyenek.

Nekem 10 év szenvedés után egy vérvételen derült ki, utána kaptam rá egy 100 forintos gyógyszert és kezdtek elmúlni a tüneteim pár hónap alatt.Gondolhatod 10 év szenvedés, gyógyszerek, antidepik, nyugtató, pszichológus majd pszichiáter...

Gyereket nem is akartam a rosszulléteim miatt, azt hittem hülye vagyok aztán csak egy kis olcsó gyógyszer kellett volna. Kb 13 orvosom volt, mindegyik más szakterületen szinte, senkinek nem tűnt fel vagy nem is érdekelte őket.Én azt mondom neked, egy próbát megér.

2020. jún. 10. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Az a helyzet, hogy ezen a betegségen csak a pszichoterápia és a gyógyszer segíthet. Most csak arra tudok gondolni, hogy talán orvost kellene váltanod. Mindenesetre ha ezt nem akarod jelezned kellene, hogy a gyógyszer nem jó.
2020. jún. 10. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:

Kedves első válaszoló, igazad lehet, már én is gondoltam arra, hogy akár ez is lehet a gond. A tsh hormon szintem a legutóbbi vérvételen még a normál tartományban volt, de úgy néz ki, hogy valószínűleg kicsit túlműködik, mert elég sovány is vagyok, nem tudok felszedni, hiába eszem és ez is zavar, de mindig mondják hogy a stressz miatt...De akkor újra kivizsgáltatom ezt a pajzsmirigy dolgot, köszönöm a választ:)

Kedves második válaszoló, mindenképp elmomdom az orvosnak, hogyan hatott rám a gyógyszer. Köszönöm a választ:)

2020. jún. 10. 16:20
 4/9 anonim ***** válasza:
Bár minden problémádat nem oldja megndenpróbálj kálciumot és magnéziumot szedni 2:1 aranyban az izmommerevségen és pulzus problémákon segíthet. Én is így vagyok mint te más problémák miatt azzal a különbséggel hogy nem szedtem soha atidepit csak akalmanként ha borzalmasan rossz minimális frontint. Én sem tudom mi a megoldás a testmozgás valamit segít de nekem már szinte semmilyen program nem megy és emaitt egyedül maradtam és nem tudom mi a kiút.
2020. jún. 11. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Magnéziumot most újra elkezdtem szedni, meg akkor kálciumot is fogok mellé. A testmozgást is tovább csinálom, valamennyire az is segít.

Köszönöm a választ:)

2020. jún. 12. 12:29
 6/9 anonim ***** válasza:
Sajnos nem tudok érdemlegesen válaszolni, hasonlóak a problémáim, 15 éve gyógyszereket szedek, de csak annyit segít, hogy el tudom látni a feladataim. Ráadásul már a párkapcsolat sem hiányzik, voltak csalódásaim, nehezen viseltem.
2020. jún. 13. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
Ha Budapestiek vagytok nem kéne találkoznunk valahol? Gondolom titeket sem nagyon ért meg senki. Legalább kibeszélhetnénk amit érzünk és nem lennénk annyira magányosak a problémánkkal. Ha szélyesen nem megy lehetne online is akkor az sem akadály hogy ki hol lakik. Csak egy ötlet. Írjátok meg ki mit gondol róla. Én is ebben a cipőben járok.
2020. jún. 13. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

A csalódásokat én is nehezen viseltem:/ Azok sem tettek jót az állapotomnak...A gyógyszer meg nagyon rosszul hatott rám, ahogy írtam...

7-es válaszoló, én jó ötletnek tartom, hogy beszélgessünk. Bár kicsit messzebb lakom Budapesttől (kb 240 km), de online simán megoldható.:) Többiek?:)

2020. jún. 13. 12:05
 9/9 anonim ***** válasza:
Nagyon hasonló volt az én esetem a tiédhez. Én sosem mentem szakemberhez, de jól tudtam hogy pánikolok. Mert nekem nagyon korán kezdődött még kisebb koromban. Aztán hosszabb szünetek voltak benne. Volt pér nagyon jó évem, kicsattantam az örömtől, szedtem magamra - én is alapból vékony vagyok - barátok, bulik, jól ment a tanulás is. Aztán jött egy borzalmas évem.. Minden megváltozott visszatért a nem kívánt.. Ekkor kerültem el otthonról is egyetemre kisvárosból gondolhatod. Muszáj volt belerázódnom az egészbe, olyan szorongásom és pánikain voltak néha hogy egész nap szédültem, feszültem, egyetem első hetén volt hogy leültem folyosón, vagy kimentem a mosdóba lenyugodni és sírtam hogy mi lesz ha emiatt nem fog menni nekem. Hát tudod mit? Ment. És megy is. Nem tudok mást, iszonyat erős elhatározás kell. Le is kell magad foglalni 100%-osan, nekem a tanulás erre tökéletes volt, mindig szaktársakkal jöttem-mentem, nem voltam egyedül, mert nekem a magány váltotta ki. Ha nem akartam albiba egyedül lenni nálam aludt valamelyik haverom, vagy áthívtam barátom mert ő tud a helyzetemről és tök megértő volt szerencsére, támogatott. Elkezdtem mást priorizálni. Másra koncentrálni. Szeretni és elfogadni a helyzetem, ezzel együtt ami van. Ha egyedül voltam, bekapcsoltam valami jó relaxáló zenét, vagy ha nagyon nem volt jó, telefonáltam egyet egy barátnővel. Beszélj róla! Az is nagyon jó ha valaki támogat, megért, netán neki is kiderül hogy ez van csak neü tudtad (nálam sok ilyen előfordult nem is gondolnád). Nem vagy egyedül! Rengetegen vagyunk, de tapasztalatból mondom, enyhíthető, élhető dolog mérföldekkel vagyok jobban, mint mondjuk 1 éve. Ha gondolod írj bármikor.
2020. jún. 14. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!