Hogy lehet a legkönnyebben feldolgozni, ha lezárul egy esemenydús időszak az életetekben?

Két hónapig éltem és dolgoztam együtt 10 másik emberrel (különböző országokból) külföldön, rengeteg mindenen mentünk keresztül együtt és azt érzem elég szoros kötelék alakult ki. Ugyanakkor éltem már meg hasonló dolgot és összetörte a szívemet ahogy eltávolodunk egymástól és fokozatosan leépült a kapcsolat és azóta se találkoztunk. Bonyolítja a helyzetet hogy egy sráccal alakult köztünk valami és azóta is azon agyalok hogy mit miért mondott vagy csinált, pedig semmi esély hogy bármi legyen belőle. Ő el sem köszönt senkitől, a búcsúajándéknak szánt leveleket se írta meg senkinek. Neki ez a sokadik ilyen projektje volt, van tapasztalata ebben szóval gondolom így próbálta magát megvédeni attól amivel most én is szenvedek. Vagy egyszerűen csak lusta, köcsög és nemtörődöm. Látjátok, erről beszélek, már megint feleslegesen agyalok, nincs értelme. Mióta hazaértem csak a közös képeket meg videókat nézem, megmosolyogtatnak az emlékek aztán szerencsétlennek érzem magam és bőgök. Nemsokára visszamegyek az egyetemre szóval lesz mivel lekötnöm magam, de kíváncsi lennék van-e valami hasonló történetetek vagy tippetek hogy lehet ezt átvészelni, szeretnék tanulni ebből hogy máskor már ne viseljen meg ennyire. Szeretnék reflektálni hogy mit adott nekem ez az egész de nagyon nehezen engedem el a többieket.