Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Depresszióból kilábalás hogyan?

Depresszióból kilábalás hogyan?

Figyelt kérdés

Miért zavar engem 40 évesen, hogy a feleségem 20 éves kisöccse semmirekellő? Hiszen 16-20 éves koromban én is egész nap a számítógéphez voltam ragadva. Jóllehet, engem apám azért időnként elrángatott onnan. A "kissógorral" meg após és anyós nem foglalkoznak igazán. Talán a nagy kor és generációs különbség miatt (későn jött gyerek) nem találják vele a hangot.


Azt hiszem irigy vagyok, mert én csak félig tehettem azt, ami akkortájt örömet okozott. Igaz, hátul motoszkált néha valami, hogy talán érdemes lenne mással is foglalkoznom, minthogy számítógépezéssel ütöm el az időt. Mostanra ott tartok, hogy ugyan dolgozok, házat újítunk fel, jön a gyerek stb. Mégsem lelek semmiben örömöt. Mert a korábbi életem másik -a számítógépezésen kívüli- része azzal telt, hogy csak a jövőt tervezgetem, és aztán az életem a jelenből való menekülés lett? Mostanra pedig már nem várok semmit ... a második félidőt elütöm valahogy a halálomig.


Rájöttem, azért dolgozok a munkahelyemen napi 10-11 órát, hogy utána azt mondhassam, hogy a 10-11 órás munka után már nincs időm és energiám semmire. Pedig pont azért vagyok a munkahelyemen 10-11 órát, hogy ne kelljen az otthoni nihilbe menni. A hétvégét pedig nem azért várom, hogy akkor elmegyünk a haverokkal kártyázni vagy bográcsozni, hanem azért, hogy az egész heti 10-11 órázás után végre reggel 7-ig aludhassak, aztán letehessem a seggem a fotelba.


Ez lenne az élet, amit 16 évesen vártam?


Eközben a szomszéd 45 évesforma fazon -elvált gyerektől, asszonytól, lakástól- a garázsban gyúrja a mázsás vasakat, meg malomkövet, annyi energiája van. Kérdem én: honnan?


Kérdéseim részben csak költőiek, de az adott helyzetből való kilábalásra szeretném megtalálni a választ vagy a módot.



#depresszió #életcél #magunkratalálás
2020. szept. 10. 08:02
 1/3 anonim ***** válasza:
Ha most gépeznél, akkor az szórakoztatna? Nem azt kérdem, hogy hasznosnak gondolod-e, de élveznéd?
2020. szept. 11. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

1-nek (mivel csak egy hozzászóló volt eddig)


Többnyire nem élvezném, csak elütném -úgymond- az időt vele.


Gyakran ülök a gép előtt és mit is csinálok voltaképp?

- e-mail-ek megválaszolása, naponta mondjuk 1, de inkább hetente 2-3

- elolvasom a politikai témájú híreket és felidegesítem magam rajtuk

- [link] -ezzel amúgy szeretem elütni az időt, ez konkrétan kedvelt időtöltésem, kvázi élvezem is, de nem viszem túlzásba, napi 2, de legfeljebb 3db, mert nem véletlenül hívják ezt "evil" kategóriának (papíron is csinálhatnám, de így kényelmesebb)

- időnként megnézek néhány klasszikus krimit, mondjuk Kojak vagy Magnum (nézhetném tévén is, de így egyszerűbb)

- néha egy bizonyos kisebb adatgyűjtő illetve feldolgozó projekten dolgozok, ehhez irkálok php nyelven kisebb programrészleteket, amik megkönnyíti az adatfeldolgozást, erról mondhatom, hogy szinte élvezem


Hogy ebből melyik hasznos? Tulajdonképpen egyik sem, de ebből kettőről elmondható, hogy az agyamat is igénybe veszi, tehát maga a tevékenység még lehet hasznos is.

2020. szept. 12. 19:39
 3/3 anonim ***** válasza:

1-es vagyok.


Az jó ha van hobbid, nem is kell feltétlen hasznosnak lennie. Mert a szórakozásnak az a célja, hogy kikapcsoljon, nem feltétlenül az, hogy fejlesszen valamit. Persze ha a kettő összekapcsolódik, az csak jó. Nálad is így van, szóval ezzel szerintem nincs gond. Viszont lehet kéne egy cél. Akármi. Szóval van ez az alap sablon amiben élünk, ilyen napi rutin dolog, és persze erre szükség van, de ha nincs mellé más akkor monotonná válik. Mint egy autópálya, szükség van a sávra ahol tudsz menni, ami vezet, de kellenek bele kanyarok is, mert ha tök egyenes elálmosodsz. Nem túl jó példa, de remélem érted mire gondolok. Neked is kéne valami ami nem válik a napi rutin részévé, hanem kiegészíti, egy cél, amit egyszer elérész, szóval olyan amit tudsz mérni. Pl, hogy nem megtanulok oroszul, mert halálodig fejlesztheted a tudásod, hanem pl elérem a középfokot. És ha ez megvan, akkor ez a cél, ezt el lehet érni, utána persze még fejlesztheted, de volt egy mérhető cél. Most ez csak egy példa, de akármi jó. Ilyen cél az is, hogy elvégzem az egyetemet (tudom most ez nem rád vonatkozik), elutazok egyszer Vietnámba, megtanulok videójátékot készíteni, meg akármi. A legjobb amit se nem túl könnyű, se nem túl nehéz elérni. Szükség van ilyenekre, hogy kiegészítsék, változatossá tegyék a napi rutint. Könnyen lehet, hogy azért találod unalmasnak a mindennapjaid, mert túlságosan megszoktad. Nyílván az sem jó, ha mindent megváltoztatsz, de valami kis plusz dolgot keress. Akár új hobbi is lehet.

2020. szept. 13. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!