Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Lehetséges, hogy autista vagyok?

Lehetséges, hogy autista vagyok?

Figyelt kérdés
Már mióta az eszemet tudom vannak furcsa szokásaim. Néha tikkek, mind verbális és non verbális tikkek. Például káromkodás, enyhe kényszer mozgások. Gondoltam a tourette szindrómára is, de ezekhez még társul a kényszeres ismétlés. Ha valamit az adott időben nem tudok megcsinálni, akkor frusztrált leszek. Rengetegszer fordulok jobbra, de csak jobbra, ez megnyugtat. Többször is előfordult már, hogy amiatt nem tudtam elaludni, mert nem voltam biztos, hogy beállítottam az ébresztőt a telefonomon, holott háromszor is ellenőrzöm. Itt jön képbe a másik jelenség, ugyanis sok dologgal kapcsolatban érzek ismétlési hajlamot. Van hogy naponta, de akár óránként is ismétlek dolgokat. Mindig is csendes voltam, középiskolában is, nehezen alakítottam ki kapcsolatokat. Ezért gondoltam, hogy nem tourette szindróma lehet, hanem az autizmus egy gyenge fajtája. Viszont semmiben nem korlátoz. Tehát képes vagyok önellátó életet élni és fontos megemlítenem, hogy az említett tikkeket, kényszermozgásokat publikus helyen vissza tudom fojtani. Van egy-kettő apró amit nem, például a bal szám szélét felrántom elég gyakran, de ennyi. Viszont ha egyedül vagyok akkor nem bírom visszatartani, vagy ha visszatartom, akkor frusztrált leszek. Tehát mi lehet ez?

2020. dec. 5. 01:32
 1/9 Angel3000 ***** válasza:
Szia! Az èrzelmi kôtôdèsben megnyilvánuló zavar az autizmus vezetô tûnete! Nem szenvedsz autista betegsègben a leirtak alapján! Neked inkább kènyszerbetegsèged van! Ezen belûl kèt formája is van: az egyik a gondolati kènyszer, a másik a cselekedeti kènyszer!
2020. dec. 6. 02:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
26%

Az autisták, úgy tudom, nem tudnak megszólalni.

Nézd vissza az Újratervezés e heti adásait, ott az egyik kislány autista, nem beszél, pedig már 4 éves. TV2-őn adták, és minden héten hétfőtől péntekig vannak új részek, 3/4 11-kor kezdődik, este.

2020. dec. 6. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Voltál már pszichológusnál ezzel? Csak mondtak valamit, hogy mi ez.
2020. dec. 6. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Egyszer voltam, azt mondta szorongás. Na most ez igaz lehetne, de ahogy említettem amikor egyedül vagyok akkora legerősebb, már pedig akkor nem szorong az ember, legalábbis én nem. A beszédről szólva 3,5 évesen szólaltam meg először a szüleim elmondása szerint és akkor is csak 1-2 tőmondatot ismételgettem.
2020. dec. 6. 16:13
 5/9 anonim ***** válasza:

2-es

Rosszul tudod.


Az autizmust nem nevezik betegségnek. Hogy mi számít annak? Manapság egyre tágabb az oda soroltak köre. Ennek oka épp a széles "spektrumu" eltérő fejlődési jellemzők (azaz különböző képességek lehetnek érintettek) és az eltérések mértéke is változó. Kezdve a hétköznap észre nem vehetőtől, a súlyos, önállátást akadályozó mértékig.

Tehtá pl.: van aki hibátlanul beszél, van aki néha nehezebben, van aki alig, és van aki egyáltalán nem.



Kérdező! A "tünetek" amiket felsoroltán, nem autisztikus jellemzők. Elég szomorú, hogy a köztudatban ezek keverednek.

2020. dec. 6. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Szeretlek.

Ezt ne itt kérdezt ,szakembertől ennyi

2020. dec. 16. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
A pszichológus szart sem tud. Pszichiáterhez kell menni. Sokkal nagyobb perspektívája van a betegségekre
2020. dec. 28. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
81%

Igazábol,ha rossz pszichiatert fog ki vagy olyat aki nem foglalkozik vele ,akkor az se ér sokat.

Csak magán pszichiáterhez kell menni,mert az álami nem foglalkozik veled,tapasztalat

2020. dec. 29. 00:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:
Ez OCD
ápr. 18. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!