Hogy nézett ki az eddigi legrosszabb depressziós állapotod és meddig tartott?

Olyan depresszió fajta, amihez hallucinációk társulnak. Nekem ez akusztikusban nyilvánul meg, hangokat hallok (nem túl jóindukatúakat). Mintha ketten lennénk a fejemben.

Fontos, hogy ez nem skizofrénia, sokan keverik vele.

Bipoláris zavarom van. A legrosszabb állapotba pár éve kerültem.

Egész nap az ágyban feküdtem és csak sírtam, semminek nem láttam semmi értelmét. Az utcára nem mentem ki szinte soha, egyszerre vásároltam nagyon hosszú időre elég élelmiszert és egész nap csak zabáltam vagy feküdtem bánatomban. Sajnos nagyon sokat híztam is, egy év alatt tizenöt kilót, amiért csak még jobban gyűlöltem magamat és az egész életemet.

Nem fordulhattam senkihez sem. Akkoriban egy nagyon rossz iskolába jártam, ahol zaklattak az osztálytársaim, a szüleim pedig rendszeresen vertek és megaláztak. Nem volt hová mennem. Semmi vígaszom nem volt.

Körülbelül fél év múlva megjelent az első mániás epizódom. A mai napig úgy emlékszem rá, hogy az eddigi életem legboldogabb szakasza volt. Reggeltől estig mosolyogtam, örökké vidám voltam, megtaláltam a szenvedélyemet, a hosszútávfutást is. Annyit sportoltam, hogy végre újra vékony és szép lettem.

Viszont sajnos anyámék nem nézték jó szemmel, hogy én is boldog lehessek egy pár hónapig.

Bezárattak a pszichiátriára, ahol teletömtek gyógyszerekkel, a boldogság pedig véget ért.

Ennyit erről. Most már soha többé nem lehetek boldog. Nekem csak ennyi jutott. Ezt a kevéske örömöt is csak azért adta nekem az élet, hogy elveszíthessem.