Mit csináljak ha ÁLLANDÓAN változik a hangulatom, azzal együtt a világlátásom, a jövőképem, az értékrendem, minden?

Voltam már pszichológusnál. Szerinte nem vagyok bolond, bár én meg vagyok győződve az ellenkezőjéről. Próbálok nem hirtelen döntéseket hozni, aludni mindenre egyet. Egyszerűen látok egy filmet, olvasok egy könyvet, akár csak látok egy másik embert a buszon, és elgondolkodok róla, hogy igen, én is pont ezzel szeretnék foglalkozni, mint munka, így szeretnék kinézni, mint stílus, itt szeretnék már tartani az életben, pl. ha gyerekkel van. Fogalmam nincs, mi vagyok én, milyen vagyok én. Négyszer váltottam eddig pályát, mindig homlokegyenest más irányba. Egyik pillanatról a másikra elkezd érdekelni x dolog, és amivel éppen foglalkozom, félrevágom. Lehet, hogy csak 4-5 percre, majd magamhoz térek, lehet, hogy másnap reggelre térek magamhoz, lehet, hogy egy év múlva, hogy ez nem is én vagyok, és mi közöm nekem ahhoz. Aztán jön a következő, az előző félredobása, és így tovább. Mintha egyik gondolatom sem lenne állandó, egyik érzésem sem lenne állandó, és csak az vagyok, hogy mások mit jeleznek vissza, ugyanakkor nem érdekel mások véleménye, elvárása, most is fogalmam nincs, mire gondolok, mert már más jár az agyamban. Amint eldöntöm, hogy milyen vagyok én, rögtön megváltozok, és valami más leszek, más kezd érdekelni. Kb. 17 éves korom óta ez van, azóta nem találom a helyem, csak ideig-óráig (nem történt semmi trauma meg ilyenek, csak akkor kellett először azon gondolkodni, mi leszek, ha nagy leszek; ekkor a többiek már mind voltak valamilyenek, haladtak valami felé, míg én egyik nap az egyik tárgyat utáltam és egy másikat szerettem, másnap fordítva, úgy, hogy akár a téma/tananyag sem változott, és az öltözködési stílusom is minden nap más volt, egyik nap csak feketét vettem fel és hagyjon mindenki békén, másik nap színes virágos szoknyát és mindenkihez kedves voltam, nevetgéltem; persze, kamaszkor, de már 2x17 is elmúltam). Néha egy-egy munkahelyért ölni tudnék, úgy érzem, életem hivatását leltem meg végre, majd egyszerűen elmúlik ez az érzés, találok valami mást, vagy még el sem múlt, csak szembejön valami más. Próbáltam arra kényszeríteni magam, hogy megmaradjak "állandónak", hosszabb ideig, hátha elmúlik, de egyszerűen ilyenkor az agyam ellenem fordul, nem tudok tovább koncentrálni, gondolkodni, aludni, ha pedig még tovább kényszerítem magam, és nem mondok fel (vagy korábban: nem hagyom ott az egyetemet, a tanfolyamot, a képzést, akármit...) meg is betegszem, pedig esküszöm nem direkt csinálom. Annak is sokat olvastam már utána, mi bajom lehet, és ha minden igaz, borderlineoknak szokott ennyire instabil önképük és világképük lenni, de semennyire nem vagyok impulzív, teljesen normális emberi kapcsolataim vannak és voltak mindig, bár korábban voltam depressziós és a szorongás sem áll távol tőlem, de bőven képes vagyok ellátni magamat, elműködni az életben, és minden munkahely váltás ellenére is stabil maradt az anyagi helyzetem, sosem kevertem bajba magamat, erre mindig figyeltem, és végképp nem élek önkárosító módon. A gyermekkorom is teljesen normális volt, szerető családban nőttem fel, tudtam hozzájuk fordulni, sok barátom van a mai napig, és mély barátságok is, mai napig sportolok, mégsem tudok "stabil" maradni.