Mi történik ha a borderline "teszeléseit" semmibe veszik?

Nekem van egy barátom, aki sztoikus nyugalommal kezeli amikor kiborulok. Általában ez nem arról szót, hogy őt provokálom hanem egyszerűen eldobom az ékszíjat és minden pánik, szorongás, feszültség kitör belőlem. Hisztizek, na. Ezen ki szoktam akadni, hogy úgy érzem nincs benne empátia, meg hogy lehet ilyen bunkó, hogy én szenvedek ő meg annyit mond hogy minden rendben. Ezt szóvá is teszem neki,de erre is ugyanúgy reagál. Ilyenkor (állapottól függően) vagy teszek még egy kisebb hiszti kört, vagy nem, de a végén lecsillapodom. Ja, és menet közben rájövök, hogy amin elkezdtem vergődni, az igazából pont annyit ért hogy maximum 10 percig szenvedjek rajta, aztán engedjem el.

De mellette én nagyon nagyon sokat fejlődöm, pont emiatt hogy megtanulom hogy nincs minden problémánál vége a világnak. Viszont azt hozzá kell tenni, hogy nekem elég jó az önreflexióm és nagyon rég óta járok terápiába.

Szóval ha tényleg tudod határozottan tartani ezt a határt, és ha az esetlegesen erre válaszul kapott intenzívebb reakciót is tudod kezelni (mint amit leírtam, hogy az elején csak jobban feldühít hogy nincs reakció), akkor szerintem ezzel érdemes próbálkozni.

Nem tudom hogy milyen kapcsolat van köztetek, de azt a saját mentális állapotod miatt tartsd szem előtt, hogy te nem a terapeutája vagy, akinek kvázi ez a "dolga", hogy érzelmileg megtartsa.

Tönkre fog tenni.

Miután sok időt töltesz vele, csak az időjárásról lehet vele beszélni, és megszólalni se lesz kedved.

Amúgy meg neki van baja, neki kellene odafigyelnie rád, hogy ne boxzsák legyél, hanem megbecsüljön, időt töltsön tényleg veled és rád, az igényeidre figyeljen. Neki kéne felfognia és tenni is érte. De ez a lehetetlenség határát feszegeti. Anélkül pedig tönkre mész. Idegbeteg szótlan növény leszel, aki még depressziós is.

Már jó úton haladsz a szótlanság felé...