Van itt még valaki rajtam kívül akinek már semmi reménye nincs, hogy valaha meggyógyul mentális betegségéből?

Jelen.

Erre akkor döbbentem rá, mikor bementen bentfekvős, csoportos pszichoterápiára. Rajtam kívül az összes csoporttag olyan problémával volt ott, amit valami nemrég megtörtént trauma okozott (válás, családtag halála), és az volt a céljuk a terápiával, hogy újra megtalálják önmagukat, újra olyanok legyenek, mint régen.

Én meg így ültem ott és azon kattogtam, hogy basszus, én ilyet nem tudok mondani. Nem emlékszem olyan időszakra, mikor ez valaha is jobb lett volna. Gyerekkorom óta problémáim voltak, nem volt olyan időszak, amikor nem voltak. El sem tudom képzelni, milyen lenne mentálisan egészséges lenni, számomra ez ismeretlen. Nem létezik olyan énem, ami valaha jól lett volna... Ekkor döbbentem rá, hogy teletömhetem magam akármennyi gyógyszerrel, járhatok én bármilyen terápiára, ez soha az életben nem lesz jobb. Mert én ez vagyok. Én vagyok maga a mentális betegség, ez az én részem, ami végig fog kísérni egész életemben. Küzdhetek én bárhogy ellene, de szabadulni soha nem fogok...

Sajnos el kell keserítselek, de a mentális betegségek nem gyógyíthatók, csak tünetmentessé tehetők. Még a depresszió is olyan, hogy vissza-visszatér. A szorongás szintén. Terápia hasznos egy darabig, de mindent az sem fog megoldani sajnos.

Ezt nekem is el kellett fogadnom. Életem végig szednem kell a gyógyszereket a bipoláris zavaromra, amit nem kértem magamnak, de megkaptam. Sajnos ilyen az élet. Egyetlen jó dolog van a mentális betegségekben: nem olyan degeneratív idegrendszeri betegségek, amibe garantáltan belehal a páciens (pl. Huntington-kór)