Mit tennétek?Ez depresszió, vagy lehet meg fogok bolondulni?

Sziasztok!

36 éves vagyok, évek óta dolgozom egy munkahelyen, ahol a feladataim nagy részét teljesen önállóan végzem. A munkám jellegét, a feladatok sokszínűségét szeretem. Nagy felelősség van, ami stresszel jár, de ez a része sokáig inkább motivált és élveztem.

Viszont az évek alatt úgy érzem a munkahelyi légkör és a hierarchia káosza felőröl. Ez kezdettől megvolt, sőt az elődöm figyelmeztetett is rá, de eleinte nem csináltam belőle különösebb gondot. Nem szeretném, és nem is nagyon tudom elmagyarázni a problémák részleteit, annyira megfoghatatlan, de utánaolvastam a gondjaimnak és kezdem azt hinni hogy talán mobbing áldozata vagyok. Sőt, lehet fura, de szerintem ezt a feletteseim nem is szándékosan teszik. Azt hiszem észre se veszik és lehet nem is az ő hibájuk inkább az adódó helyzeteké.

Igazából a sok év alatt, sok hullámvölgy volt, jobb/nyugisabb időszakok és rosszabb idők, de mostanra eljutottam arra a pontra, talán összeadódott bennem a majdnem hét évnyi folyamatos feszültség, hogy pl.:pénteken szorongok a hétfő miatt, de ez csak egy apróság a többi "tünetemhez" képest. Hétköznapokon reggelente sokszor hányok, a munkahelyre gondolva nem kapok levegőt, ha a munkahelyi telefon csengőhangját meghallom valahol, akár pl.: egy boltban, görcsbe ugrik a gyomrom és lefagyok. Síró görcsök jönnek rám. Vagy akár szabadnapon ha a munkahelyem előtt elmegyek már az épülettől elkap egy furcsa szorongó érzés. Érdekes a munkahelyen általában tudom tartani magam, nem mutatom, otthon jön ki rajtam. De tartani magam is egyre nehezebb. Nehezen figyelek már oda, mikor a sírás kerülget, és én magam romlónak érzem a munkateljesítményem.

Ami a legijesztőbb néha öngyilkos gondolataim vannak, amolyan egyszerűbb lenne menekülni mint megoldást keresni érzéssel, mert biztos én vagyok a gyenge. Ezeket mindig legyőzöm, de nagyon megijeszt, mert félek attól ha esetleg egy nagyon stresszes nap hacsak egy percre is bekattanok baj lesz.

Egy részem azt mondja, hogy a munka előnyeit kéne figyelnem és elviselni a dolgokat, mert biztos én vagyok túlérzékeny. A másik részem pedig azt mondja tök mindegy, hogy én vagyok-e érzékeny vagy sem, ez a munkahely tönkretesz és változtatni kell. A családom is az utóbbit mondja. Szerintük nagyon megváltoztam, rossz irányba. Gyerekeink vannak, kevesebb velük a türelmem. Ugrok mindenre, már kb a férjem minden apó - jószándékű- megjegyzését is támadásnak veszek és védekezésképp visszavágok. Aztán két perc múlva rájövök, hogy basszus semmi rossz nem történt és bocsánatot kérek, de az ilyen helyzettől csak még szarabbnak érzem magam. S néha legszívesebben fel sem kelnék. A férjem szerint minden gondunk munkámra vezethető vissza, szerinte mióta ott dolgozom azóta alakulok át az életvidám feleségéből depressziós szorongó időzített bombává. Felmondanék, de közben rettegek, hogy hol találok majd állást, lakáshitel a nyakunkban amit egy fizetésből nem tudnánk fizetni, amíg nem találnék másikat. Biztos hogy felmondási időt kéne töltenem, mert nehezen találnának valakit a helyemre. Ez is fura, a felmondástól emiatt is félek, hogy a felmondási idő alatt hogy bánnának velem. Ostobaságnak érzem még a gondolatot is, de már előre félek attól hogy megkapom hogy cserbenhagyom a munkahelyem. Ráadásul félek hogy a biztos rosszat feladjam a bizonytalanért, mert ha én vagyok túlérzékeny lehet máshol is ugyanez lesz. Régen bátrabb, magabiztosabb voltam, most már konkrétan kb mindentől félek.

Volt már valaki hasonló helyzetben?

(Kérem ha lehet, gonoszkodást nem kérek, nem biztos hogy el bírnám viselni. Jólesett ezt kiírni magamból, de elég nehezen vettem rá magam, hogy meg merjem fogalmazni.)