Túlreagálok bizonyos dolgokat. Ezzel a problémával kihez fordulhatnék?

Nem bírom elviselni az emberek "leszaromságát", hogy nincsenek tekintettel semmire és senkire.

Pl: Várjuk a rendelt konténert, a fuvaros szól, hogy 1 perc és ott. Megyek ki a ház elé, hogy ne álljon oda senki, elég forgalmas utca, bárki barmikor megállhat ott. Épp, hogy odaérek csávó már parkol is lefelé. Kedvesen szólok, hogy legyen szíves kicsit előre gurulni, mert konténer raknának ide. Erre ő "jóvan' csak egy perc és megyek" én meg megkérem ismét, hogy csak guruljon előre és probléma megoldva, tényleg bármelyik pillanatban jöhet, kiszáll a kocsiból közbe magyaráz, hogy csak egy perc és otthagy. Erre eldurran az agyam és ordibálok vele, hogy ha szépen megkértem akkor miért nem lehet segíteni? Egy pillanattal előbb szállt be a kocsiba minthogy jött volna konténeres, persze már ő is ordibál velem, hogy na, hol az a konténer? Én visszairdítok, hogy köszi a kedvességet.

Vagy pl: Megyünk a szűk kertvárosi utcán a dupla babakocsival, járda elvétve található, ha van is akkor sem férünk el rajta, így az út bal oldalán toltam amúgy is balra akartam fordulni. Csávókám jön a kereszt utcában nekem balról, mondom jó ez nem erre jön maradhatok a helyemen (ha jön autó mindig letolom a susnyába, hogy elférjen rendesen, ne akadályozzam stb) erre persze beforbul index nélkül. Tettem egy nem túl szép megjegyzést, hogy jó lenne használni az indexet, hogy tudjam, hogy merre az anyádba mész. Pechemre le volt húzva az ablak és meghallotta. Persze nekem esik, hogy mit keresek az út közepén, a járdán kéne menni, meg nem is jött gyorsan és különben is. Mondtam neki, hogy ha indexelt volna akkor lehúzodok aztán magyaráz tobább, hogy akkor sem az út közepén kell közlekedni én meg már ordítok, mint valami hülye, hogy ha indexel akkor lehúzodok!!!! Elmondjuk egymásnak még vagy 5x ugyan azt. Még magyaráz valamit én le bunkóparasztozom és elmegyek.

És még egy tucat ilyen sztori van, hogy nem bírom befogni a számat (nem szoktam káromkodni csak nagyon ritkán pl ez a bunkóparaszt, csak ordítok) és eddig kb azért nem ütöttek meg mert nő vagyok. A legrosszabb az egészben, hogy ezt sokszor a gyerekek is látják és borzasztó rossz példát mutatok ezzel. Meg persze a férjem is kijelentette, hogy nincs kedve a nagy szám miatt bunyózni. A szüleim, tesóim is mondták már 1000x, hogy engedjem el a dolgot. Annyiszor megígértem már, hogy türtőztetem magam, de egy idő után megint előjön ez az önkéntes serifhelyettes igazságosztó énem. Roppant kellemetlen már ez az egész. Amúgy tök rendben vagyok, van két cuki gyerekem, egy szuper férjem, barátaim. Nem vagyok depis, csak van ez a kattanásom.

Na egy szó mint száz, kitől lehetne segítseget kérni? Menjek pszichológushoz vagy van valami önkontroll terápia? Egyéb ötlet?

(A, helyjjesírásért nem válalokk felel, őseget)