Nagyon rossz ember vagyok. Ezen javítanom kéne, de mégis, hogy?

Egész pontosan, legrövidebb és leglényegretörőbb megfogalmazásban, egy 19 éves srác vagyok, akinek nincs senkije.

Én egy nagyon rossz ember vagyok, engem az összes barátom magamra hagyott, egyetlen egy üzenetre sem méltatnak. A hiányuk fáj, főleg, hogy szorongós kötődési típusom van. Aki jó ember, azt nem hagyják magára. Engem mégis mindenki magamra hagyott. Nem tudom magam szeretni, hiszen egy jellegtelen ember vagyok. Megölni nem tudom magam, hiszen nincs elég bátorságom, de tudom, hogy így élni sincs értelme. Depressziós vagyok, de nagyon jól tudom leplezni ezeket az érzéseket. Anyai, és- apai szeretetet nem kaptam meg.

Posztraumás stresszindrómám van, hiszen annyi trauma ért az életem során, hogy már eleve félek bármibe belekezdeni, hogy vajon milyen kudarcok fognak érni. Anyakomplexusom és egyben apakomplexusom van, nyilván nem párkapcsolatban, hanem általánosságban véve.

Nem érdemlem meg a szeretet, hiába tudok én bármilyen kapcsolatban teljes szívvel szeretni, de én egy romlott, züllött ember vagyok, akit a világ nem érti meg. Természetesen pszichológust lehet mondani, de semmi értelme, a múltat ő nem fogja kitörölni, és nem is kell kitörölni. Voltam már pszichológusnál, felesleges rinyálni, inkább javítani kéne amin lehet még javítani.