Ez szerelem ? Illetve miért ilyen ?

Nem vagyok már fiatal, ezért magam is meglepően tapasztalok új dolgokat, hogy vannak még érzések, amelyeket nem tudok hova tenni.

40 éves férfi vagyok. Volt már egy házasságom, nem rég lett vége. Még a házasságom idején, amikor már nem voltunk jóban a feleségemmel megismertem egy szintén házas, 38 éves nőt. Baráti kapcsolat alakult ki köztünk, azonban a végén szerintem érezni kezdtem iránta, így a már amúgy se jó házasságom lezártam. Nem volt szándékomban, hogy majd ő vele lesz bármi, erről kicsit részletesen lent. A lényeg, hogy a nőt kb 5 éve ismerem, ezido alatt volt egy nagy vitánk, ami miatt eltavolodtunk egymástól. O azt gondolja, hogy kibeszeltem, hogy elarultam, pedig ez nem igaz. A vitank után egy közös barátunknak meséltem el, mennyire rosszul érzem magam és azt, hogy szerintem érzelmeket táplálok. Ez miatt gondolja a hölgy, hogy én mindent elmondhattam, ezért nem is bízik bennem.

Lényeg, hogy mióta elváltam újra beszélünk, azonban sok dolog nem kerek.

Egyik nap alig alig beszél, nem válaszol, hideg, távolságtarto. Mindig azzal jön, hogy majd elmondom mindenkinek.

Én próbálom bizonyítani, hogy nincs így, sosem volt, azonban nyilván a semmit nem lehet mutatni, tehát azt, hogy nem hall vissza dolgokat, nehéz konkrétan megmutatni.

5 napja történt egy olyan, hogy ő elment egy lány társasággal szórakozni és én, aki nem is a férje, baromi feltekeny voltam. Egész éjszaka nem aludtam, majd saját megfontolásból elmentem érte vidékre, 80 km-re, hogy ne kelljen neki Pestre tomegkozlekedni. Meglepően nagyon kedves volt, az úton sokat beszéltünk, elmondtam neki, hogy ez az éjszaka nagyon nehéz volt és szerintem szerelmes vagyok. Nagyon nagyon kedves volt, egész úton mint ha együtt lennénk, persze semmi fizikai kontaktus, csak éreztette, hogy van kémia. Én azóta ennek a hatása alatt vagyok. Azóta nem találkoztunk, egészen máig.

Üzenetben és telefonon beszéltünk, pár napig azt mondta , hogy nagyon jó volt velem haza jönni, majd ma mint akit kicseréltek. Egy kávét ittunk meg, semmi tervem nem volt, azonban ment a teszteles, hogy kinek ugyan mit mondtam. Nyilván senkinek semmit, de ő nem hitte el. Szinte két idegenként váltunk el.

Valójában azt gondolom, hogy szerelmes vagyok, de nagyon félek attól, hogy ha bármi lenne, akkor belebetegednék. Ez miatt azt gondolom, hogy még sem vagyok az, hiszen a szerelem Nem ismer racionalitást.

A kérdésem arra irányul, hogy miért ilyen velem ? Nem volt ittas, nem ivott, nem ez volt az oka, hogy kézen fogva mentünk hazáig a kocsiban, illetve úgy mosolygott, mint aki a szerelmével van. Miért ilyen egyszer máskor meg másmilyen?

Mi ez ami bennem van ? Miért félek racionális dolgoktól, ha szerelmes lennék vakon futnék ha serulok akkor is.

Illetve mit kellene tegyek, hogy végre elhiggye hogy senkinek nem mondok semmit. Amit mondtam is azért tettem, mert hirtelen szarul voltam..