Miért lököm el állandóan az embereket? Egyáltalán lesz normális életem?

Az ilyen tünetek jellegzetes gyerekkori traumák. Nem értek nagyon a disszociatív személyiséghez, meg hasonló esetekhez, mert soha nem volt lehetőségem megismerni ilyen embert. Jómagam nem nagyon tudok segíteni, főleg, mert ez már egy mélyebb, régebbről (is) kialakult helyzet. Egy pszichológus szinte biztos tudna segíteni. Jobban megértenéd magad, segítene elfogadni, túllépni és megoldani a múltban történt nehézségeidet és egyebek. Biztos vagyok benne, hogy sokkal jobban menne a szocializálódás, sőt, még jól is esne, mert aggódás nélkül teheted meg.

Nem tudom... nem tudtam nagyon segíteni, inkább csak felvetettem egy ötletet és némi saját véleményt adtam hozzá... remélem azért hasznát tudod venni és hajrá a továbbiakban! Nincs olyan ember akin ne lehetne segíteni!

Apáddal van az igazi gondod.

"feszült leszek és megijedek, ha úgyérzem, hogy valaki közel került hozzám , akkor hirtelen ellököm magamtól. Nem nagyon vágom, hogy ezt miért csinálom."

- Nem mered megmutatni magad, mert félsz, hogy bántani fognak azért, aki vagy. - Vállald magad. Nem kell olyan "barát", aki nem ért meg, és nem barát.

"Emiatt féltékeny vagyok , hogy körülöttem lévôk sokkal könnyebben tudnak kapcsolatot kialakítani, míg én nem."

Ne másokkal foglalkozz most, csak magaddal. Kit szeretsz? Ki szeret? Kiben bízol? Kik bízhatnak benned?

"Hektikus leszek mikor az emberek azt mondják, hogy szeretnek, de ha valamit olyat csinálok, akkor meg nem fognak szeretni. Egyébként tudom, hogy ezt azért mondják, mert közelembe akarnak férkôzni."

Mi haszna lenne bárkinek abból, hogy a közeledbe férkőzik?

Aki szeret, az meg is fog érteni, és nem köti feltételekhez a szeretetét.