Miért mutatják magukat jó humorúnak, derültnek a depressziósok?

Utolsóval értek egyet. Én is voltam depressziós, és mialatt az voltam, senkinek nem vallottam be egy szóval sem, sőt, társaságban egyfolytában humorizáltam, röhögcséltem... Nem akartam, hogy meg tudják, hogy bajom van, hogy sajnálni kezdjenek, fel akarjanak vidítani + nem kértem volna a "jaj, szedd már össze magad" és "nincs is olyan, hogy depresszió, csak hisztizel" kommentárokból.

Néha emiatt az az érzésem, hogy aki fűnek fának mondja, hogy milyen mély depresszióban van, az általában csak unatkozik, vagy maximum valamilyen érzelmi krízisen megy át.