Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Nincs bátorságom dolgozni?

Nincs bátorságom dolgozni?

Figyelt kérdés

Tavaly novemberben szereztem meg a második szakmámat is, ugyanabból a témából (gyógyszertári asszisztens és szakasszisztens).

2 évig tanultam levelezőn, közben voltam gyakorlaton két patikában is, igaz egyik helyen sem tanultam valami sokat meg. Már eltelt fél év, és azt érzem, hogy nagyon kiestem a gyakorlatból, nem tudnám csinálni. Rettegek patikás állásokra jelentkezni, mert ott már elvárnák ennyi "gyakorlat" után, hogy tűzről pattant legyek. Sokat felejtettem, és sok minden újult, változott azóta a patika világban.

Nagyon jól kereshetnék, de egyszerűen nincs merszem jelentkezni (nem mintha tolonganának az ilyen állások). Senki nem fog pesztrálni, vagy elnézni a kisebb-nagyobb botlásaimat. Félek, mert itt nem felvágottat árulnak, a legkisebb hiba is végzetes lehet akár.


Négyessel végeztem egyébként, de ma napig azt érzem, hogy a tudásom fele annyi sincs...

Egy éve antidepresszánsokat is szedek, szorongásokra, álmatlanságra. Sajnos az állapotom is csak romlik úgy érzem, és még munkát sem tudok szerezni. Más területen sem, szinte semmi lehetőség. Néha kifogok 1-2 irodai hirdetést, de szóba sem állnak velem.


Hogy tudnék ebből az egészből kilábalni? Szeretnék kigyógyulni a betegségből, és dolgozni, új életet kezdeni.



2015. júl. 21. 13:11
 1/4 anonim ***** válasza:
Ha nem mersz dolgozni a szakterületeden, ez csak egyre rosszabb lesz, egyre jobban ki fogsz esni az egészből.
2015. júl. 21. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:

nem az a lényeg hanyasra végeztél, hanem az adott munkahelyen probaidő utan mennyire jössze bele,

nem várják egy ennyi gyakorlat után hogy egyből profi legyél.minden helyen van betanulás.

és hogy mit tegyél arra a válaszom minél elöbb áll be dolgozni, mi lehet rosszabb? max kirugnak ha nem felelsz meg

2015. júl. 21. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
Add be az önéletrajzod annyi patikába amennyibe csak tudsz és ha felvesznek akkor hozz ki mindent magadból. Ha látják, hogy kezdő vagy akkor úgyis segítenek belerázódni. Ha meg nem érzed azt, hogy segítenek akkor keress egy másikat!
2015. júl. 21. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Ritka,hogy az ilyen félelmek csak úgy ok nélkül, a semmiből jöjjenek elő. Szerintem van nálad valami deficit, ami legyengít lelkileg. Valami más, ami megoldatlan. Társas kapcsolatok ?
2015. júl. 22. 23:22
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!