Egyedül vagyok a problémámmal és egyre inkább elkeseredek, úgy érzem nem bírom már, mit tegyek?

25 éves lány vagyok, kb 5 éve pánikbeteg. Jártam az elején pszichologushoz, nem használt semmit úgyhogy pénzkidobásnak éreztem,abbahagytam és frontinon vegetáltam egész idáig, hol jobb, hol rosszabb időszakokkal.

Az utóbbi hetekben úgy érzem iszonyatosan elhatalmasodott rajtam a szorongás, és nem is konkrétan a pánikrohamok, hanem egy folyamatos szorongás, amitől úgy érzem megőrülök. Egy gyárban dolgozok, ahol a csoportvezetőm egy vérbeli bunkó tajparaszt, aki úgy beszél mindenkivel mintha egy darab szar lenne. Azt gondolom hogy ez nagyban hozzájárult ahhoz hogy felerősödjön a betegségem,mert nem tudom semmibe venni az ilyen dolgokat és csak nyeltem nyeltem... Minden munkanap egy kínszenvedés volt a szorongással, úgy éreztem mindig, hogy elájulok és elfáradtam. Egyszerűen elfáradtam lelkileg. Voltam pszichiáternél, aki egyből rivotrilt írt fel, meg laborba küldött pajzsmirigy vizsgálat miatt és a későbbiekben cipralexet is tervez. Hazajöttem az orvostól és csak bőgtem, hogy komolyan ekkora a baj velem, hogy ilyen gyógyszereket kell szednem? Ez kb még jobban elkeserített.

A csoportvezetőmön kívül a feljebb álló 2 főnök is szintén tahó bunkó. Az egyik összességében birkának nevez minket, a másiknak meg mikor betelefonáltam hogy nem tudok jönni dolgozni, mert szarul vagyok, mielőtt kinyomta volna a telefont hallottam, hogy azt mondta: "meg ne látogassalak b.zmeg?" hát ezek után megint sírásba törtem ki és azt gondolom, hogy soha nem akarok oda többet visszamenni, hogy ilyen rohadt tahó mindenki. Másik 2 közvetlen kolléganőmmel jól kijövök, és sokszor nem értem, hogy ők hogy tudják ezt kezelni, mert velük se különb a bánásmód.

Szóval a lényeg, hogy a pszichiáterben is valahol csalódtam, mert nem azt vártam, hogy egyből begyógyszerez, hanem hogy kikutatja a kiváltó okokat (beszélget először).

A párom az egyetlen ember akire kb támaszkodni tudok és mellettem van. De ő nem érti a pánikbetegséget és a szorongást. Ő nem hajlamos ilyenre. Próbál megérteni, de közbe látom az arcán, hogy full nem tudja ezt megérteni, átérezni. Nem vádolni akarom őt ezért, hogy "jaj de szemét vagy, hogy nem értesz meg" inkább szerencsés, hogy ő erősebb idegileg. Csak attól félek, hogy el fog hagyni ezért. Nem fogja megérteni, hogy mi zajlik bennem és elege lesz a "hisztikből". Szóba jött, hogy felmondok a munkahelyemen és keresek mást, vagy egy darabig munkanélkülin leszek amíg összébb nem szedem magam. Azt mondja hogy jó jó persze, de közbe meg mintha azt látnám, hogy nem tetszik neki, és valahol talán jogos is, és már most lelkiismeretfurdalásom van, mert ő hajnal 5-kor már elindul dolgozni és 7 óra fél 8 este, mire hazaér, nagyon fáradt, és sokszor le is sérül. Látom, hogy megviseli őt is a munka és jogosan lehetne felháborodva azért, ha ő kidolgozza a belét, én meg állandóan táppénzen vagyok és a felmondást tervezem. Attól tartok, hogy ő ezt inkább hisztinek érzi és nem tudja tényleg, hogy milyen harcok mennek bennem.

Anyámmal sem túl jó a kapcsolatom. Ő gyerekkoromba kicsit jobban terrorizált engem, mint kellett volna, állandóan költözködtünk, minden évbe máshova jártam iskolába stb... Felnőtt koromra meg állandóan lelejmolt rólam annyi pénzt, amennyit csak tudott, át is vert engem anyagilag, aminek most az az eredménye, hogy tiltják a fizetésem 33%-át még egy évig kb (ha dolgozok persze folyamatosan), és én valahol ezt sem tudom feldolgozni. Miközbe ő úgy csinál mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Igaz barátnőim szintén nincsenek, inkább csak ilyen felületes barátságok amik kimerülnek leggyakrabban a facebookon való csetelésbe.

Tegnap este alig tudtam elaludni, sírtam és ilyen belső remegést éreztem és arra gondoltam, hogy előbb utóbb bekerülök valami pszichiátriára ahol teletömnek majd minden szar gyógyszerrel és ennyi erővel akár inkább fel is akaszthatom magam. Gyengének érzem magam felülkerekedni a gondolataimon, sokszor azt érzem, hogy életképtelen vagyok. :( Nincs aki úgy istenigazából megértene. Mit csináljak? :(