Pánik-szorongásosok! Mondjátok meg a frankót a Rivotrilról és a Cipralexről?

Az egyébként 5 éve tartó pánikbetegségem kb 1 hónapja olyan szinten felerősödött, hogy kénytelen voltam pszichiáterhez fordulni, aki egyből 0.5-ös Rivotril felét írta fel esténként lefekvés előtt. Pajzsmirigy labor eredménytől függően a Cipralexet is felírta, de azt még nem kell szedjem egyenlőre.

Kiváltottam a Rivotrilt és olyan mellékhatásokat olvastam, hogy azt hittem eldobom az agyam és közöltem az orvossal, hogy én ezt rohadtul nem akarom beszedni. Plusz nagyon sok fórumon (többek közt itt is) rengetegszer olvastam, hogy nagyon gáz gyógyszer, függőséget okoz, többet árt, mint használ, nehéz róla leszokni stb.

Nagyon nem akarok ilyenket szedni, a Frontin alkalmanként szerintem bőven elég. Nagyjából egész jól szokott segíteni, de most kicsit eldurvultnak éreztem a helyzetem.

Attól félek, hogy mi lesz ha egyre szarabbul leszek, és ha nem vagyok együttműködő az orvossal, akkor előbb utóbb bekerülök valami diliosztályra.

Nagyon erősen szorongok mostanába, és ha jól belegondolok nem találom az okát. Pl ma mentem a pszichiáterhez a laborbeutalóért, leülök a váróba, velem szembe ülnek 6-an és attól paráztam, hogy észreveszik rajtam, hogy akkor is pont nagy harcokat vívtam magamba a szorongással. Össze vissza izegtem-mozogtam a széken, a hajamat piszkáltam, ide-oda forgattam a fejem, a lábamat rakosgattam, 2 percenként elővettem és elraktam a telefonom és közbe azt néztem, hogy figyelnek-e rám. Némelyik nézett is, egy hapsi folyton bámult a pofámba és ettől egyre idegesebb lettem. A vége az lett, hogy kimentem a mosdóba, bevettem egy frontint. Az viszonylag gyorsan hatott is valamennyire, de úgy próbáltam elterelni a gondolataimat a saját szorongásomról, hogy folyamatosan telefonáltam hol a párommal, hol a barátnőmmel és odébb mentem a bámuló emberektől. Viszonylag megnyugodtam, mire a másfél óra várakozás után behívtak, de nem lettem tökéletes. Elmondtam a dokinak hogy nem akarom szedni a Rivotrilt,mert félek a mellékhatásaitól, de ő csak azt mondta, hogy deeee deeee szedjem, mert ez kis dózis, nem lesz semmi bajom.

Én viszont nem bízok benne, néha arra gondolok hogy ez egy összeesküvés. Teletömjenek minden embert ilyen szarokkal, hogy aztán csak egyre rosszabbul legyenek és mégtöbb gyógyszer kelljen. Szóval, hogy nem segíteni akarnak valójában, hanem hogy csak a gyógyszeripar menjen. Mondjuk a rivotril pont kőkemény 60 ft volt, meg is lepődtem, de elolvasva a papírját ez egy rohadt kábítószer nem más, szerintem. :( Tényleg csak ez van? Nincs kiút ebből? És mi van, ha egyedül, elhatározásügyileg kevés vagyok, hogy na akkor én most itt befejeztem és meggyógyulok egyedül? Sokszor úgy érzem egyedül nem vagyok rá képes, hogy túl elhatalmasodott rajtam ez. A munkába járás is egy mindennapos küzdelem, mert ott ér stresszinger rendesen. Gondolkoztam is, hogy keresek más melót, mert közbe ki is irattam magam táppénzre emiatt. Ha itthon vagyok, vagy bármi más dolog elintéznivaló van, mászkálni kell ide oda, nincs szükségem se frontinra se semmire, elvagyok minden nélkül. Csak ha dolgozni kell menni, ott érzem nagyon erősen, hogy összeroppanok idegileg.

Mit mondtok?