Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Mentálisan sérült lehetek?

Mentálisan sérült lehetek?

Figyelt kérdés
Sziasztok! Kezdjük azzal, hogy nagyon magányos vagyok már évek óta, ez nem újdonság. Barátaim alig-alig, családdal nem olyan a viszony. Nem azért, szeretem a szüleimet meg minden, de valahogy a jó dolgokról beszélünk, a rosszakról hallgatunk, és inkább elfelejtjük. Egy éve kezdődtek nagyjából a gondok, az akkori barátom kiment Erasmusra(külföldre tanulni) és ez nekem nagyon nehéz volt. Akkor kezdtem vagdosni magam. Volt két srác, akiket a barátaimnak tartottam. Február közepén a két srác, meg a barátom unszolására abbahagytam. És ez így volt mostanáig. (Időközben szakítottam a párommal vagy háromszor, és mindkét srác magamra hagyott, meg persze elkezdtem beszélgetni egy indiai sráccal vele gyakran videochatelek is ) Néhány napja azonban ismét megvágtam magam hirtelen ötlettől, nem igazán voltam tudatomnál. Csak azt éreztem muszáj megtennem, és berohantam a mosdóba és megtettem. A másik dolog pedig, nem tudom hogy köze van-e a kettőnek egymáshoz, hogy mérhetetlen ürességet érzek, és egy pillanat alatt úgy magamba tudok fordulni, hogy nagyon nehezen tudnak úgymond"felébreszteni" ebből a kábultságból. Senki nem érzékeli ezt a változást, csak én, meg az indiai haverom, ő aggódik értem. És én is aggódom, hogy mi van, ha egyszer elvesztem a testem felett az irányítást és valami visszafordíthatatlan károsodást teszek magamban. Komolyan mondom, már egyre inkább kezdek magamtól is megijedni. Ez nem hinném hogy normális dolog. (Ja, pszichológusnál voltam, de nem ezzel, és akkor még nem voltak ilyenek)

2017. okt. 1. 18:39
 1/10 anonim ***** válasza:

Kevésbé mint én, szóval nem kell aggódnod annyira.

Én 4 évvel idősebb vagyok nálad és 1 kapcsolatom sem volt még. Egy ölelést nem kaptam senkitől sem.

Szóval gondolhatod nekem milyen. A tiéd az semmi kb.

2017. okt. 1. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Vagdosással nem oldasz meg semmit, csak a bőrödet teszed tönkre. Legyen célja, értelme az életednek, amiért küzdeni akarsz, különben könnyen értelmetlenné válik az élet.
2017. okt. 1. 20:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
1-es mindenkinek a saját maga problémája a legnagyobb, még ha a tied tényleg nagyobb is, sajnos így van ez.
2017. okt. 2. 04:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

Ez nem igaz. Ma láttam például egy hajléktalant és tudtam, hogy neki az enyémnél nagyobb gondjai vannak.

Még ha nehéz velük azonosulni, de tudom.

2017. okt. 2. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Őszintén szólva, sikeresen fel tudtál idegesíteni, első. A legszebb, hogy ehhez pár bugyuta megszólalás kellett, és így ilyen felületesen úgy gondolom, hogy jobb is, hogy magányos vagy, amíg nem vagy képes értelmileg rendbe jönni...


A kérdezőnek meg azt tudom tanácsolni, hogy kezdjen el változtatni piciny életén. Sétálj a szabadban. Esőben, hóban mindegy. Ne hallgass közben zenét, és ne gondolj semmire se közben. Csak élvezd, hogy kimozdulsz.

Kezdj célokat kitűzni magadnak. Kicsiket, nagyokat, tök mindegy, csak legyen értelme az életednek.


Próbáld megszeretni magad.

pls

2017. okt. 2. 13:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
Örülök, hogy ideges lettél. Én ezt sikernem könyvelem el.:)
2017. okt. 2. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Ne engedd, hogy a rossz gondolatok elvonják a figyelmed, kösd le magad valamivel, ami boldoggá tesz. Legyenek célkitűzéseid, ahogy előttem is írták már nagyon helyesen.
2017. okt. 2. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 A kérdező kommentje:
Köszi mindenkinek a választ, megy a zöld kéz. Igazából természetesen tisztában vagyok vele, hogy másoknak mennyivel sokkal rosszabb. De nem is a a legrosszabb, hogy megtettem, nem az rémített meg, hanem hogy mennyire szinte öntudatlan dolog volt. Eszembe se jutott egy jóideje már. És nem sírtam, és nem eltervezett volt. Btw dolgozom a regényemen, de mostanság abban se vagyok már benne. Megviselt a barátaim elvesztése.
2017. okt. 2. 16:14
 9/10 anonim ***** válasza:
Nem vagy egyedül a problèmáddal.Én a két legjobb barátomat vesztettem el ugyanabban az időben,mindkettejüket az új kapcsolatuk miatt.Szomorú és fájdalmas dolog ez,de nem szabad előbbre helyezned őket saját magadnál.Ha eltudtak menni,hagyni kell őket.Közhely,de a halálon kívűl mindenre van megoldás.Élj magadért és ne másokért!Sem a rossz,sem a jó nem tart örökké.Hagyd a múltat ès soha ne add fel! Előtted az élet:)
2017. okt. 8. 01:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen, sikerült lelket öntened belém kedves utolsó :) Már egy kicsikét jobban látom a helyzetet.
2017. okt. 9. 15:44

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!