S. O. S. valamilyen lehetőséget?

Szia!

Kezdj el valamit sportolni, akár iskolán belül vagy iskolán kívül. A mozgás oldja a stresszt, növeli a koncentrációdat és jobban tudsz tanulni. Ha csapatsportot választasz pl.: foci, kosár, ott tudsz barátkozni, beszélgetni másokkal.

Ha sporthoz nincs kedved, járt el rajzszakkörre (a művészi látásmód a fotózás miatt később jól jöhet) vagy zeneiskolába, kórusra, mert ott is lehet barátkozni.

Kezdj el csajozni! Ha van sikerélményed, jobb lesz az önértékelésed is.

Ha minden kötél szakad és nagyon stresszelsz, menj ki a szabadba fotózni és gyakorolni. Nem számít, ha nincs még profi géped.

Jobbulást!

ha már iskolába járni és iskolában barátkozni sem tudsz, akkor a fotóriporteri munka NAGYON nem neked való. sőt a fotózás legtöbb más területe sem, mert a legtöbb fotóműfajnál emberekkel dolgozol, nem egyedül, mindenkitől elvonulva. ilyenkor meg nagyon nem mindegy, hogy mennyire tudsz bánni az emberekkel és mit tudsz belőlük kihozni.

a fotóriporteri nagyon emberközeli, társasági munka, ahol jó kapcsolatot kell ápolnod a kollégákkal, munkatársakkal, de egy csomó idegennel is. fotóriporterként naponta kell vadidegen emberekkel rövid idő alatt megismerkednil, jó viszonyba kerülni, elnyerni a barátságukat, együttműködésüket, különben vagy egyáltalán nem hagynak dolgozni, vagy csak kevesebb lehetőséget adnak neked, mint másoknak, pusztán az alapján, ahogyan viselkedni tudsz velük (pl. biztonsági őrök, rendőrök, portások, rendezvény szervezők), nem hagyják magukat fotózni a fotóalanyok, nyílnak meg neked, nem olyan arcukat mutatják, amit érdemes is fotózni, vagy úgy néz ki a képeiden, ahogyan szeretnéd.

a közkeletű tévhittel ellentétben a fotózás, mint szakma jelentős részben nem arról szól, hogy milyen géped van és mit tudsz a géppel csinálni. ez a munka kisebb része. a nagyobb része pont azon múlik, hogy az emberekkel hogyan boldogulsz és helyzetekkel mit tudsz kezdeni.

persze az, hogy most 15 évesen még nem megy jól, az nem jelenti azt, hogy később sem fog menni. de ha ezt a munkát akarod csinálni, akkor pláne meg kell tanulnod ilyen nehézségekkel megküzdeni, mert ha egyszer fotóriporterként fogsz majd dolgozni, akkor naponta fogsz ilyen újabb és újabb helyzetekbe kerülni és nem teheted majd meg, hogy ne csináld, csak mert nem tetszik a helyzet. egyik munkára egy szegénynegyedbe kell menned fotózni, másodikra sznob újgazdagok közé, harmadikra kamasz tizenévesek közé, negyedikre meg öntelt sportolókkal kell dolgoznod, aztán meg egy tüntetésen egymásnak szabadult örjöngő tömeget és őket oszlató rendőröket - és egyáltalán nem kizárt, hogy mindez egyetlen napra jön majd össze, akkor mit csinálsz majd?

a megfutamodás és az iskolakerülés nem megoldás. dolgozzatok a pszichológusoddal azon, hogy megtanuld elviselni a terheket, kezelni és leküzdeni a szorongást. az érettségi szükséges és teljesíthetető feladat. meg kell keresni, hogy mi okozza ezeket a nehézségeidet és le kell küzdeni őket. meg kell tanulnod megoldani az ilyen nehézségeket, mert akkor később sem fognak gondot okozni a hasonló helyzetek. ha elmenekülsz előlük és nem tanulod meg leküzdeni ezeket a problémákat, akkor később is visszatérnek és egyre nagyobb gondokat fognak okozni. most még fiatal vagy, mondhatni gyerek. rengeteg időd van különféle módokon ismerkedni, barátkozni a többiekkel és ha nem sikerül, akkor máshogyan próbálkozni vele.

egyébként a fotóriporteri szakma elég nehéz kenyér, nem könnyű megélni belőle. egyre kevesebb fotóriporterre van szükség és egyre kevésbé is fizetik meg őket, úgyhogy jobban jársz, ha találsz mellé valami keresettebb és jobban fizető szakmát is, amiből akkor is meg tudsz élni, ha a fotózásból nem sikerül. de a társas és kommunikációs készségek ugyanolyan fontosak szinte bármit csinálsz. és még ha találsz olyan munkát, amihez nem kellenek, akkor is sikeresebb leszel benne, ha jól tudsz kommunikálni és könnyen ismerkedsz másokkal.