Miért vagyok ilyen?

Nem érzem normálisnak magam. Képtelen vagyok felfogni, mi történik körülöttem. Néhány hónapja eltört bennem valami.. valaki, akit gyűlölök kihozta belőlem ezt, volt egy idegösszeroppanásom, és azóta valami más..

Szótlan vagyok, motiválatlan, ok nélkül eszek, aztán szidom magam a 10 kilós túlsúlyom miatt. Az edzést mindig félbehagyom, egyszerűen nem motivál semmi. Csak haladok az árral. Hagyom, hogy a dolgok csak úgy történjenek körülöttem. Úgy érzem, elvesztettem az irányítást az életem felett.

Néhány hónappal ezelőttig tudtam álcázni, hogy mennyire kedvetlen, és végtelenül szomorú vagyok, de már nehezen tudok magamra erőltetni egy-egy mosolyt. Nem keresem mások társaságát, nem vágyok senkire, és irritál, ha valaki hozzám szól, odajön, vagy csak rám néz. Utálom magam, amiért ilyen gyenge vagyok, hogy képtelen vagyok tenni a saját boldogságomért.

Mikor végre rendbejöhetne az életem, nem fogadom el. Nem merem elfogadni. Félek, hogy megégetem magam, ha nem vagyok elég óvatos. És basszus, még csak gyerek vagyok.. normális ez ebben a korban? Most ballagok általánosból, nyáron költözünk jó messzire, végre kaphatok egy családot.. és félek. Rettegek, hogy nem sikerül. Megkedveltem őket, és ez veszélyes. Eddig mindenkiben csalódtam, akiben megbíztam.

Egyre jobban teljesítek tanulás téren. Talán mégis van egy kis motivációm: Anyának nem okozhatok csalódást. És nem is fogok. Legalább ő legyen boldog.

Ha végre megkapom, amire vágyom, miért vagyok ilyen? Végtelenül örülök, de annál jobban rettegek. Bocsánat, ez elég kusza lett, de nem igazán tudom rendbetenni a dolgokat a fejemben.