Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Mitől ég újra olyan fájdalmasa...

Mitől ég újra olyan fájdalmasan a közösülés elején, miért?

Figyelt kérdés

A történet röviden, hogy anno az első barátommal 2 évet voltunk együtt, és a vége fele voltak neki panaszai ott lent, majd szerintem én is elkaptam tőle ugyanis az utolsó pár együttlétünk során a behelyezésnél iszonyúan égetett a hüvelyem, pár perc kellett hozzá míg tudtuk folytatni. De kentem én is magam azzal a krémmel, amit ő kapott. Eleinte a gumira gyanakodtunk, de nem hiszem hogy az lett volna az oka. Szakítás után elmentem a nőgyógyászhoz, kezeltettem (hüvelyfertőzés, felírt gyógyszertár által készített kúpot és Acidum lacticum dilutum irrigálást).


Majd 1 év elteltével volt egy félévig tartó kapcsolatom, ott egyszer sem jelentkeztem ilyesmi fájdalmak, probléma mentes volt és egészséges.


Hosszú idő után,nem olyan régen kialakult egy újabb szerelem és az első közösülésünk során iszonyúan elkezdett égni amint behelyezte, majd besz@rtam.. Pár perc kellett mire enyhült és elmúlt. Kérdésem, miért? Ha a második kapcsolatomnál egyszer sem jelentkezett ilyen probléma, most meg "visszatért".. (Csakis óvszerrel közösültem eddig és közösülök most is.)Beindított rendesen, megvolt az előjáték.

Nem kenem magam ott lent testápolóval,nem használok illatosított betéteket, vízzel mosom vagy erre kialakított intim lemosóval, de nem gyakran.


Kértem egy időpontot nőgyógyászatnál, ez természetes.

Volt e valakinek hasonló élménye, ha igen, meséljen kérem. Ez egy visszatérő jelenség szokott lenni, vagy ez normális lehet egyáltalán? Nem kicsit ijedtem meg, ugyanis nem számítottam erre.

Köszönöm, akik tudnak segíteni!


20/L



2021. máj. 24. 12:07
1 2
 1/13 anonim válasza:
100%
szerintem hüvely gombád van ami nem csak fertőzéstől lehet ha nem valami hiányzik a szervezetedből..
2021. máj. 24. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim válasza:
100%
amúgy a kaukázusi kefirből naponta megiszol 2 decit akkor talán 1 hónap alatt elmúlik, de akkor sem szabad abba hagyni a fogyasztását.
2021. máj. 24. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%
Vannak olyan fertőzések, amik az immunrendszered állapotától függően jönnek elő illetve múlnak el. Ilyen pl a herpesz, de még kismillió van. Ezekre igazából tüneti kezelés van, aztán ahogy írtam ha épp jól vagy akkor nem bánt, ha romlik az állapotod akkor újra kijön. Akár csak az afta a szájban, a herpesz az ajkakon, stb.
2021. máj. 24. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
100%
Az ilyen dolgok jönnek-mennek, mint a nátha. Nem lehet megúszni, akármilyen óvatos is vagy. Viszont nem feltétlenül érdemes minden alkalommal nőgyógyászhoz rohangálni vele - nyilván lebeszélni nem foglak, de ha tizedszer kapod el ugyanazt és egy gyógyszertári kúp megoldja, akkor felesleges.
2021. máj. 24. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:

Nagyon szépen köszönöm a válaszokat! Valamennyire megnyugodtam :)


Első kérdező, például mi?

2021. máj. 24. 19:35
 6/13 anonim ***** válasza:
100%
5: [link]
2021. máj. 24. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
Írj, hogy mi volt az orvosnál a fejlemény.
2021. máj. 25. 10:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
De lehetsz allergiás a spermájára is :( Létező dolog és pontosan ilyen égő érzéssel jár.
2021. máj. 25. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

7: június 16-ra van legközelebbi időpont:(


8: nem tudok erről véleményt mondani, vagy válaszolni. Ugyanis mindvégig óvszerrel közösülünk. A behatolás eleje fájt, égetett pár perc erejéig aztán fokozatosan elmúlt.

2021. máj. 25. 12:42
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
Sajnálom! Mire az ember időpontot kap, már talán meg is gyógyul magától... Azért számolj be, hogy mi volt!
2021. máj. 25. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!