Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Menzesz késés, lehet ez az...

Menzesz késés, lehet ez az oka? Ha nem, komolyabb dolog is lehet a háttérben?

Figyelt kérdés

Egy hete a barátommal kezdett forrósodni a hangulat, amikor már a nyúkálásnál tartottunk, ő egy pillanatra megállt. Kérdeztem tőle, hogy mi a baj, mondta, hog semmi, és folytattuk. Később elmondta, hogy azért állt akkor meg, mert amikor hozzámnyúlt, ilyen fehér "cucc" volt ott, és azt hitte, hogy az belőle jött, de mivel akkor kezdtük el, és el se ment, az nem lehetett, meg én azt éreztem volna, amikor hozzányúltam, illetve az alsógatyáján is, de mivel semmi ilyesmit nem éreztem, meg mondom mégegyszer, akkor még ő sem élvezett el, nem törődtünk vele. Most már több, mint egy hete késik a menzeszem, és folyamatosan hányingert érzek, hol erősebben, hol gyengébben, néha szúr a hasam, néha pedig görcsöl. Három hete barna folyásom volt. Mostanában nagyon sokat stresszeltem mind az iskola, mint a barátom miatt (akivel közben "szakítottunk"), szóval a kérdéseim a következőek: Hogyha esetleg hozzányúlt a nemiszervéhez a barátom, de nem ment el, attól lehetek terhes (az előváladéktól), illetve késhet emiatt a menzeszem? A barna folyásnak lehet köze ehhez? Illetve ha nem, akkor a stressznek?

Ne mondjátok, hogy azta, milyen felelőtlenek vagyunk, meghogy máris szakítottunk, 8 hónapja vagyunk/voltunk együtt, más probléma adódott fel, azonkívül felelősségteljesek vagyunk. Beszéltem Anyukámmal is a késésről, az ujjazásos dolgot nyilván nem említettem, de ha továbbra se jön meg, elmegyünk orvoshoz.

Mi a véleményetek? Segítsetek kérlek! Előre is nagyon köszönöm minden kedves válaszolónak.



2015. márc. 16. 21:59
 1/1 anonim ***** válasza:
Nagyon kicsi az esély rá,hogy terhes vagy,inkább a stressz az oka,de könnyen kideríthető egy 500ft-os terhességi tesztel,ha megestél,már kimutatja.
2015. márc. 17. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!