Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Jól kezdtem el a fogamzásgátló...

Jól kezdtem el a fogamzásgátlót szedni?

Figyelt kérdés

Bocsi lehet, hogy hülye kérdés. Kombinált fogamzásgátlót szedek (Taisa), és az első tablettát a menstruációm első napján, vagyis 2 hete vasárnap vettem be. Ugye a levélen ott vannak a napok, így az első sorból az utolsót vettem be, és így szedem azóta is, a napok szerint. Viszont nemrég olvastam itt a kérdések között, hogy igazából nem a napok, hanem a hetek számítanak, mert az első heti tabletták más hormon mennyiséget tartalmaznak mint a második,illetve a harmadik is, viszont én így az első heti tabikat veszem be a harmadik héten. Akkor most rosszul szedtem? Kezdjem úgy, hogy pl a következő levélnél amit szintén vasárnap kell kezdenem, a legelsőt vagyis a hétfőit szedjem be?

Gondolom ez egy nagyon ostoba kérdés, de teljesen össze zavarodtam, ne haragudjatok :(


2016. nov. 1. 16:35
 1/2 anonim ***** válasza:
100%

Fogamzásgátló tablettából vannak egy, és vannak két, illetve több fázisúak. A Taisa - annak alapján amit a neten találtam róla - egyfázisú, minden nap, minden héten ugyanannyi és ugyanolyan hatóanyaga van, avagy a napok szerint kell szedni, nem a hetek szerint. Tehát a saját elmondásod szerint megfelelően szeded.


A két vagy több fázisú tablettáknál nincsenek napok írva a tabletták fölé, ott a tabletták és a hetek vannak megszámozva, az alapján kell őket bevenni. A kettő/három/négyfázisú tabletták úgy vannak összeállítva, hogy bizonyos heteken kevesebb, bizonyos heteken több hormont tartalmaznak, így nem terhelik annyira a szervezetet.


Ha bizonytalan vagy, én azt ajánlom, hogy telefonálj a nőgyógyászodnak, ő pedig biztosan segít.

2016. nov. 1. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

Rendben, köszönöm, sokat segítettél!

Telefonálni az ünnepek alatt nem akartam, ez csak most jutott eszembe, és teljesen beparáztam, hogy rosszul adagolom magamnak a hormonokat, nem tudom miért bizonytalanodtam el, pedig több, figyelmesem elolvastam a betegtájékoztatót. Mégegyszer köszönöm!

2016. nov. 1. 17:40

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!