Megéri jónak lenni?
Megéri = nekem jó, más meg nem feltétlenül számít.
Jó = objektíven nézve jó, helyes, akár annak ellenére is, hogy személy szerint nekem nem az.
Ha te a tetteidet az alapján ítéled meg, hogy neked megéri-e, akkor könnyen fogsz olyan döntéseket hozni, ami azon az áron jó neked, hogy másnak ez rossz. Így nyilván más ezt nem fogja jónak tartani. Jónak lenni nem azért szokott lenni az ember, mert megéri, hanem mert helyes. Az más kérdés, hogy sokszor az ember tettei és döntései visszahatnak, ha jót teszel másoknak, akkor a hasonló értékrenddel rendelkezők szintén jót fognak tenni veled. De nem ezért választja az ember a jót. Ha azt méregetve választod a jó cselekedetet, hogy megéri-e, akkor az csak látszólag jó cselekedet, de valójában csak egy előnyös „üzlet”, semmi más.
„Mert, ha embertársaddal jót tettél, mit akarsz még? Nem éred-e be azzal, hogy természeted szerint csináltál valamit, hanem még jutalmat is kívánsz érte? Mintha a szem fizetést kérne azért, mert lát, és a láb azért, mert jár! Mert amint ezek a testrészek arra termettek, hogy alkatuknak megfelelő működésükkel betöltsék sajátos feladatukat, úgy az ember is, aki tulajdonképpen azért születik, hogy jót tegyen, ha valami üdvös vagy közhasznú tevékenységet fejtett ki, csak azt tette, amire rendeltetett. S ezzel már meg is kapta a maga jutalmát.” (Marcus Aurelius)
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!