Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Tanuljak vagy dolgozzak?

Tanuljak vagy dolgozzak?

Figyelt kérdés

Nincsennek jó emlékeim a tanulásról, ugyanis gyerekkoromban tanulási nehézséget diagnosztizáltak (diszlexia diszgráfia diszkalkulia) meg lassabb voltam fejben és mozgásilag is az osztálytársaimhoz képest. Nehezen értettem meg a feladatokat, több idő kellett. Matematika és idegennyelv osztályzása alól fel voltam mentve.


Nincs érettségim, ugyanis a faipari szakiskolát 11. osztály után otthagytam, vagyis arra emlékszem hogy a 11. osztályt újra kellett volna járnom.

De inkább egy okj szakra mentem (számítógép szerelő és karbantartó) de ezzel nem találtam munkát.

2017-ben lett egy pszichés betegségem munkából kifolyólag, amit dolgoztam az biztonságiőr de közbejött ez a pszichés betegség, ami miatt ott kellett hagynom az őrködést.

2018-ban megszereztem a targonca vezetői képesitést, de ezzel még nem dolgoztam.

A pszichés betegség miatt leszázalékoltak, vagyis megváltozott munkaképességű lettem, így ezzel tudnék menni dolgozni "védett" munkahelyre.

Viszont zavar hogy nincs érettségim. Évekkel ezelött próbálkoztam, beiratkoztam felnőtt képzésre esti suliba 11.osztályba ami felkészít az érettségire, viszont itt is jöttek a gondok, nem ment a tanulás, hiába igyekeztem nem ment, nem tudtam megfelelni az elvárásoknak, mindenből 1-est kaptam. Nem tudtam követni a beszámolókat. Szüneteltettem egy kis ideig majd újra próbáltam, de nem volt jobb, hiába tanultam egyszerűen nem ment. Nagy csalódás volt, hogy 2x is neki futottam, próbálkoztam de semmi, és hogy nem tudom megugrani azt a szintet. Így gondoltam hogy a tanulás nem az én utam. De most így évekkel később is foglalkoztat a dolog, mert zavar hogy nincs érettségim butának és kevésnek érzem magam a többi emberhez képest. Van néhány 11.osztályos tankönyvem arra gondoltam hogy magamba tanulnék csak azért is, hogy hátha mégis csak sikerülne valahogy leküzdeni ezt a tanulási nehézséget, meg ezzel is fejleszteném magam, a szókincsem, meg a tudásom. És ábrándozom hogy én egy jobb életet szeretnék, (mert most annyira nem jó) , ahhoz meg a tanuláson keresztűl vezet az út.

De ugyanakkor az is bennem van hogy felejtsem el a tanulást, nem az én utam 2x is próbáltam, és hogy inkább a munkára koncentráljak. Van 3 okj szakmám, ezenkivűl dolgozhatnék a megváltozott munkaképességgel "védett" munkahelyen ahova biztos hogy felvennének. Nemtudom mi legyen


2021. febr. 5. 19:15
 1/1 anonim ***** válasza:
Dolgozz, és ha motivációt érzel a szabadidődben, akkor tanulj önszorgalomból.
2021. febr. 5. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!