Melyik a legszebb idézet számodra? (Ami majdnem hogy meg is siratott)

"A mondabeli tövismadár csak egyetlen egyszer énekel egész életében, de akkor szebben, mint a föld bármely más teremtménye. Ahogy elhagyja fészkét, egy tövises fát keres, és nem nyugszik, míg rá nem talál. Akkor az ádáz ágak közt rázendít dalára, és fölnyársalja magát a leghosszabb, leghegyesebb tövisre. Haldokolva fölébe emelkedik önmaga szenvedésének, hogy túltrillázza még a pacsirtát, a csalogányt is. Egyetlen csodálatos dal az élete árán. De akkor az egész világ elnémul, őt hallgatja és Isten mosolyog az égben.

Mert a legeslegjobbnak mindig fájdalom az ára! - Legalábbis a monda szerint.

A madár, begyében a tövissel, változhatatlan törvénynek engedelmeskedik; nem tudja, mi űzi, hajtja, hogy fölnyársalja magát, s dalolva haljon meg. Amikor a tövis beléhatol, még nem tudja, hogy a halál közeledik, csak dalol, dalol, amíg csak annyi élet van benne, hogy egyetlen hangot kiadjon. De mi, amikor a tövisre fölnyársaljuk magunkat, mi tudjuk. Mi értjük. És mégis, mégis megtesszük... mégis megtesszük..."

(Colleen Mc Cullough - Tövismadarak)

Ha valamin, hát ezen nagyon sírtam.

"A szív lassú halállal hal meg. Egyenként hullajtja el a reményeit, miként a fa a leveleit. Mígnem egy szép napon elfogynak. Nincs remény, nem marad semmi."

És egy vers Ady Endré-től.Imádom!

Őszi Éjszakákon

A szél ha hűvös éjszakákon

Lehűti mámoros fejem,

A te hideg, utolsó csókod,

Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor

S virrasztok annyi éjszakát,

Mindig érzem annak a csóknak

Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra

Utólszor...aztán vége volt...

Talán tavasz sem volt azóta,

Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja,

Hogy csóknak, üdvnek vége van,

A sírból is életre kelnék:

Zokognék, sírnék hangosan!...