Vannn köztetek olyan, aki elkezdett egy egyetemi képzést, de aztán hirtelen felindulásból otthagyta és inkább elment dolgozni?

Ez attól is függ, hogy milyen képzettséged van eddig, mivel egy sima érettségi manapság már szart sem ér. De ha van már mondjuk valamilyen OKJ-s képesítésed meg egy B2 nyelvvizsgád, akkor majdhogynem sima ügy.

Nagyon sok egyetemistát ismerek, akik napi 6-8 órában ülnek és koncentrálnak a tananyagra, ami legtöbbször amúgy is egy megfoghatatlan katyvasz, délután meg már beszélni sincs kedvük, annyira lefáradnak szellemileg. A vizsgákkal meg állandóan még otthon is stresszben vannak tartva.

Köszönöm, ebből nem kérek. Teljesen érthető az ismerősöd döntése.

Én eleinte nem tudtam mit akarok, mert orvosnak akartam tanulni. Aztán sajnos a végén, már nem lett elég pontom, nem sokkal csúsztam le.

Tesóm mivel gyógyszerész és láttam szereti, így elmentem vegyésznek, mert a gyógyszerészetire se volt elég pontom.

Nos akkor rájöttem, hogy ez nem az én utam. Rájöttem, hogy amúgy a gyógyszerész se lett volna az én utam, hanem ez a tesómé. Én nem szeretek vegyszereket öntözgetni én valami másra vágyok.

Amúgy szüleim el se tudták volna képzelni, h ne menjek egyetemre rögtön. Sajnos kötelezték. Nagy volt a nyomás rajtam, mert hogy így jár még nekik a családi és nem szakíthatom meg a folyósítást(apa külföldön dolgozik) ,meg hogy ez a normális mit is csinálnék egy érettségivel, mondták ők. Utólag már bántam.

Aztán gondolkodtam, mit is kezdhetnék mivel kémia, biosz vonalon vagyok jó és abból van emeltem, gondoltam elmegyek tanárnak, mert rájöttem én nem szeretnék gyárban dolgozni, hanem emberekkel szeretnék foglalkozni. Jelentkeztem, elkezdtem azt is. Azzal meg az volt a problémám, hogy ugyanazok a tárgyaim voltak, mint vegyészen kb. Csak társultak, hozzá biosz tárgyak is és 6 évig egyszerűen nem volt erőm ehhez. Rájöttem, hogy én nem is szeretem a kémiát, meg a bioszt, annyira, hogy csakis ezzel a 2 tárggyal még 6 évig, sőt egész életemig foglalkozzak.

Aztán végül egy nyári diákmunkán óvodába voltam, ami nagyon megtetszett. Most vagyok végzős óvónőin és hálás vagyok a jó istennek, hogy eljutottam idáig. Nagyon szeretem ezt és szeretni is fogom. Régen ilyenbe nem is mertem gondolkodni, mert ofő lenézte ezeket a gyermekes munkákat. Szüleim is, mert hogy keveset keresnek, nincs preszizse és azt mondták ott csak a buták tanulnak.

Nagy küzdelem volt.

Egyébkent az óvónői szakon is sokat kell tanulni, persze közel se egy orvosi vagy vegyészeti.

Szeretem az a lényeg és a kérdésedre válaszolva nem bántam meg és ma is így tennék. Nem volt időpazarlás, sok barátot szereztem ez idő alatt és így nyugodt szívvel eltudtam engedni, amivel egész gimiben foglalkoztam, rájöttem nem muszáj azt csinálnom, amit belém súlykoltak. Már most orvos sem lennék, főleg ebben a helyzetben. Így becsülöm, aki annak tanul!!!! És kitart őszintén mellette! :)

Talán amikor orvosnak tanultam az hajtott, hogy a gimiben mindenki annak akart tanulni, meg az, hogy tényleg jól lehet kereni, meg tényleg megbecsülik őket, meg a papóm is azt mondta mindig, hogy ezt a hivatást szeretné nekem, mert okos vagyok(már nem él).

De nem bánom, ha csalódást is okoztam. Ez így alakult én meg boldog vagyok!:)

Ja utolsó vagyok, hogy mai napig, van aki beszól, pl. Sógornő, hogy ja te már 3x is szakot váltottál. De ő csak írígy. Mert tudom, hogy legszívesebben óvónő lenne, mert egyszer már mondta.

Senki se köteles azt csinálni, amit nem akar, nem szeret. Tudni kell kitalálni. És én büszke vagyok, hogy kitaláltam és azt senki se tudja elképzelni, hogy mennyit sírtam és forgolódtam az előző szakokon az ágyamban. Mennyit szorongtam, hogy nem tudom mit akarok. Ez azért sajnos nagy stressz és sokunk átélik!