Hogy telt a napod? Részletezd ameddig csak jól esik
Röhejes volt a délelött a melohelyemen bevezették a kötelező 10perces tornát,lementem az udvarra látom mindenki nyomja a tornát,a kedvenc főnököm már elis kapott hogy menjek én is tornázni,mondtam neki mindjárt, aztán elviharzottam mellette,erre ő végigkergetett az udvaron,hogy álljak be közéjük, mindenki dőlt a röhögéstől,aztán elkellett mennie,így megmenekültem a torna alól!
Délután átmentem a keresztanyámékhoz,tegnap kaptak egy kis puli kutyát azzal játszottunk meg nevettünk jokat,aztán jöttek az ikrek(másfél évesek),velük is játszottunk,mentünk utána az interspárba shopingolni,meg elötte a virágnagykerben,vettünk egy csomo petuniát,pistikét meg másokat is!
Összefoglalva jól telt a mai napom!
Hétkor keltem, adtam reggelit a gyerekeknek, előszedtem a ruhájukat, nagy nehezen rávettem őket egy fogmosira, mosdásra, öltözésre. Fél kilenckor sikerült is elindulni.
Átvittem a nagyot a szomszédba, azaz az óvodába. A kicsivel meg elindultunk a polgármesteri hivatalba (kb. 2 km). Mindig nyamvadt kikirícsnél meg kellett állni, és mondanom sem kell, hogy minden tömve volt vele. :D
Odaértünk a hivatalba, és rájöttem, hogy tök feleslegesen mentünk, mert akivel beszélni akartam, szabin van. :S
Na jó. Hazamentünk. Főztem, megetettem a nyulat.
Délben mentem a nagyért az oviba, közben megnéztem a postaládát.
Visszaértünk az oviból, ekkor én is megreggeliztem. :S
Felbontottam a postát, jött egy levelem az egyetemről, és elkezdtem írni a prezentációt.
Közben néha meg-meg éheztek a kölkök, úgyhogy etettem is őket. Na jó, néha a WC-re is eljutottam.
Délután gyomláltam a kertben, virágot ültettünk, meglocsoltuk az eperpalántákat, miközben menekültünk a szúnyogfelhő elől.
Utána jött anyám élettársa, lebeszéltem vele, hogy holnap megyünk a két birkáért, hogy ne kelljen annyit fűnyírózni a kertben... :D:D:D
Ezután tévéztem egy kicsit, meg neteztem, meg hát a gyerekekkel is játszottam szerepjátékot.
Csináltam gyümölcssalátát, majd később vacsora, fürdetés, fogmosásra buzdítás stb. Végül meseolvasás, sötétben beszélgetés, és most a netezés.
Azt kihagytam, hogy a sógoromat is szekáltam egy sort, hogy miért nem keres munkát...
Felkeltem fél 6 kor. Elmentem dolgozni. Végig unatkoztam :D.
Hazafelé elaludtam a villamoson :D. Hazaértem ettem milánóit és epres milkát :D. Utána elaludtam, felkeltem, gépeztem. Aztán betettem a kádba a halat amit apu fogott. :D
Visszaültem a géphez, azóta itt vagyok. De mindjárt megyek futni a barátommal :)!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!