(Azt hiszem lehet sürgősnek nevezni) Mit tudtok erre mondani, mit tehetnék, hogy érezhetném egyáltalán jobban magam?

Egyelőre csak ideiglenesen... A drága jó édesapámmal igazán nehéz együtt élni. Önfejű, akaratos, idegbeteg... az első emlékeim közt szerepel, amikor kiköptem a cumimat, és elkezdett üvöltözni, hogy ilyen, meg olyan hülyegyerek vagyok... Azóta is csak egyre rondábban szid. Rendszeresen sikerül valamivel felidegesítenem, az utóbbi időben akaratlanul, mert pl. idegesít, hogy megaláz, állandóan, mindennek lehord, egy szép szót nem tud szólni hozzám, de ha kér valamit nekem muszáj megcsinálnom. Nos, én megcsinálom, de ehhez illő arckifejezéssel, és azonnal elkezd üvölteni... Mindig eljátssza, nem bírja abbahagyni, jobban féltem már a cuccaimat, mint a testi épségemet, nagyon idegesít, elmennék ilyenkor otthonról, szétrobbanok a dühtől, de nem tudok sehova menni, és csak sírok és sírok... a barátaim nagy része most nem online, vagy csak nem érdeklem most őket, mindenesetre én senkit sem szeretnék zavarni, de... egyszerűen pokolian érzem magam. Nemcsak ettől, hanem attól is, hogy bűntudatom van, mert sokat ettem, mert nem foglalkozik velem senki, mert semmin nem tudom kitölteni a bennem felgyülemlett feszültséget, mert magányos vagyok, és nagyon szeretethiányos. Egy kis szeretetre vágynék, de senkitől sem kapom meg... de még a törődést se... :(

15/L