Mit csináljak, ha nem tudok felejteni?

A pszichológusnak igaza van. Kibeszéled magadból vagy kiírod, az jó. De ha 12 éven keresztül szemétkedett, azt nem tudod csakúgy egyik napról a másikra elfelejteni. A lényeg, hogy megtaláld a lelki békédet ezzel kapcsolatban. A felejtés hosszú idő, főleg ha 12 évet kéne...

Kérdés, hogy magadban akarod feldolgozni, úgy hogyha az osztálytársadra gondolsz, akkor nem nyílik ki a bicska a zsebedben, hanem közömbösen tudsz rá gondolni. Vagy még van benned bosszúvágy és bosszút állnál?

A második lehetőséget nem ajánlom, mert akkor te is ugyanolyanná válsz mint ő. És a rossz kívánságaid előbb utóbb visszaszállnak rád. De abban bízhatsz, hogy emberére fog akadni az osztálytársad és kap majd az élettől... Az ilyenek szoktak. :-)

Ja és elfelejteni nem fogod soha, csak maga az emlék halványul majd és nem fog fájni. Én sem felejtettem el, hogy 2 éven keresztül egy új suliban az összes fiú és pár lány is szinte leprásként kezeltek a vezetéknevem miatt és azért, mert nem voltam pesti... Az érzés volt nagyon szar, hogy kirekesztettek. Ennek kb. 22 éve, de már feldolgoztam, nem érdekel, csak tudom, hogy milyen rossz érzés volt 2 éven keresztül...

Ahogy a pszichológus is írta az első dolog, hogy engedd ki a gőzt vele kapcsolatban. Add ki magadból a dühödet, sérelmeidet. Ha már nem vagy dühös és nem kívánsz neki rosszat, akkor próbáld meg elképzelni, hogy mi baja lehetett veled. Miért pikkelt rád? Csak rád pikkelt vagy másokra is? Lehet, hogy irigykedett rád, vagy valami hülye apróság nem tetszett neki benned, vagy a tesója szivatta otthon és azt adta ki úgy, hogy te voltál a célpont. Vagy ilyesmi. Lehet, hogy az osztálytársadnak ki tudja milyen lelki baja volt és lehet, hogy iszonyatosan sebezhető, csak így leplezte. Lehet, hogy valami félreértés miatt pikkelt rád. Tehát ő is ember, jó és rossz tulajdonságokkal. Tudom, hogy nehéz így látni, de így van. A viselkedése már csak következmény, a jéghegy csúcsa.

A te lelki békéd megtalálásának az lenne a vége, hogy eljutsz arra a pontra, hogy megbocsátasz neki. Most biztos lehülyézel, de másképp nem megy. Ha tovább akarsz lépni. Magadban kell feldolgozni, mert csak te tudod. Mások csak tanácsokat tudnak adni (én is.) :-)

Hát ennyit tudtam írni. Hátha segít. Nem vagyok pszichomókus és nem vagyok vallásos sem, ha esetleg félreérthető volt valamelyik mondatom.

Szóval adj időt magadnak és próbálj élni is közben, tehát ne csak ekörül forogjanak a gondolataid.

Nem öntelt ez annyira. Van ilyen, de még mennyi. Az emberek képesek mindenféle dolgot irigyelni a másiktól. :-) Sőt olyanokat is, amit a másik nem gondol irigylésre méltónak.

Most hogy sejted, hogy mi lehetett az oka, így már könnyebb az ő érzéseit is elfogadni, egy kicsit empatikusnak lenni. Ha már oda eljutsz, hogy bele tudod helyezni magad az ő akkori helyzetébe, akkor már közel állsz a megbocsátáshoz. A sajnálathoz mindenképpen. Képzeld el, hogy ha még a tanárok is jobbnak tartottak téged, akkor mekkora pofon lehetett ez neki. Persze a tanárok hibája is, hogy őt így beskatulyázták (gyakori eset) és nem erősítették benne az ő jó tulajdonságait, ami megkülönbözteti őt tőled. Biztos volt olyan dolog, amiben ő volt jobb, csak lehet, hogy ő sem, a tanárok sem, mások sem figyeltek fel rá. Így aztán örök másodikként/vesztesként 12 évet húzott le az árnyékodban és megpróbálta ezt az árnyékot letörölni erővel.

Szerintem valakinek ezt észre kellett volna venni, hogy ő ennyire ellenséges veled és valahogy feloldani a dolgot...

Örülök, ha tudtam segíteni. :-) Az érzések bonyolult dolgok, de valahogy kezelnünk kell őket. Persze fontos, hogy meg kell élni a rosszat is, tehát elnyomni semmiképpen nem szabad.